2011. március 16., 09:462011. március 16., 09:46
Mi több, ha nincs ez az „ünnepi díszítés”, leragadok a nyáron gödrös-poros, hóolvadáskor és esőzésekkor térdig sáros utcáknál meg a szűnni nem akaró távhő-szolgáltatási problémáknál, és észre sem veszem, hogy mennyi fölösleges huzal, rozsdás drót ékteleníti a márciusi napsütötte kék eget. De így kokárdával kiemelve a szemmagasságon felüli rondaságokat, ezt is észrevettem. S még mondja valaki, nem igaz, hogy a téma az utcán hever! És ha netán valaki meg merészeli kérdezni: mirefel ez a szarkasztikus hangnem, miért nem örülök, hogy ünnepi díszbe öltözött a város, hát megmagyarázom.
Azért mert felfordult a gyomrom, egyszerűen hányingerem lett attól a vizuális szennyezéstől, amit láttam. Igyekeztem is minél sürgősebben iszkolni befele a lakásba, nehogy bárki is azt láthassa, „nyakbehúzós magyar” lettem eme „ünnepi pompától”, ahelyett hogy délcegen kihúznám magam. Mert őszintén szólva ugyanolyan sokkoló hatással volt rám, mint a kincses város köztereinek piros-sárga-kékre festett padjai a „Funar-korszakban” vagy az amerikai zászlót mintázó „bézbólsapkák”. S lehet, hogy én vagyok a konzervatív, sőt ha valakinek úgy jobban tetszik, a „maradi”, de mint már többször is említettem, most is csak azt mondhatom: a dolgoknak van egy természetes rendje! Például a színházba járó szép ruhámban nem állok neki takarítani, és nem húzok tűsarkú cipőt, ha gombászni megyek az erdőbe.
Ergo, az „utcán már nem viselhető, de még otthon főzni-mosogatni alkalmas” elnyűtt és elnyúlt pólómra nem tűznék kokárdát, ha fegyverrel kényszerítenének rá, még akkor sem. Nem, mert ennél sokkal inkább tisztelem a nemzeti szimbólumainkat, és ha kitűzöm, a legszebb ruhámat öltöm fel.
De ha már szanaszét dőlt, lelógó rozsdás drótoktól rondított, málladozó betonpóznákra is ki lehet rakni nemzeti szimbólumokat, javaslom a városdíszítő korifeusoknak, hogy jövőre fessék piros-fehér-zöldre, sőt váltakozva a piros-feketével és a kék-aranysárgával például az ugyanolyan gusztustalan szemeteskukákat. Sőt írják rá – lehetőleg székely rovásírással – azt is, hogy: Éljen a magyar sajtószabadság! S aztán utána már azon se csodálkozzunk, ha netán jövőben március idusán egyszerre akar zászlólengetős felvonulást rendezni a Noua Dreaptă és a Jobbik a kedvenc kisvároska utcáin.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!