Uniós csőd járványkor

 Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lassan, hiteltelenül, karizmatikus megszólalók hiányában elkeserítően szürkén reagált a járványra. A WHO anyaszervezete, a már jó ideje csak egy hangzatos gittegyletként tevékenykedő Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) egyszerűen eltűnt a képből. A Európai Unió, amely a migránsválság idején rossz döntések sorozatát hozta, most egész egyszerűen lefagyott. Intézményeinek vezetői megkésve tettek semmitmondó nyilatkozatokat, nemcsak stratégiára, de bátorító nyilatkozatokra sem tellett tőlük.

Az egyes országok magukra maradtak. Kizárólag saját hatáskörben igyekeztek és igyekeznek kezelni a válságot, felemás sikerrel. Olaszország számára a baj kellős közepén derült ki, hogy Brüsszel inkább akadályozza, mint segíti a megoldáskeresésben. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke egy héttel ezelőtt jelentett be intézkedéseket a koronavírus-járvány okozta problémák ellensúlyozására. Csakhogy egy elszólásban hozzátette: a banknak nem feladata az állampapírpiacokon mutatkozó hozamkülönbségek bezárása. A megjegyzés azt sugallta, hogy az ECB visszavonulhat a hitelező szerepéből Olaszország esetében. Lagarde nyilatkozata eladási hullámot indított el a kötvénypiacokon, s majdnem bedöntötte az amúgy is gyengén álló olasz állampapírok árfolyamát, pedig a kijelentés elhangzásakor már nyilvánvaló volt az itáliai gazdaság drámai helyzete a koronavírus-járvány miatt. Rómában óriási felháborodást keltett a nyilatkozat, a teljes politikai elit vesztette el pillanatok alatt bizalmát az EU-ban. Néhány nappal később az ECB elnöke elnézést kért a bank kormányzótanácsának többi tagjától a baklövés miatt.

Az unió botladozásaival párhuzamosan viszont meglepően jól működik az elsősorban saját polgáraik érdekeit szem előtt tartó tagállamok együttműködése. A válsághelyzet mostani, kezdeti stádiuma azt mutatja, hogy az országok között zökkenőmentesebben születhetnek gyors, egymást segítő döntések, mint az EU bürokratikus, túlbonyolított, éppen ezért lassan reagáló intézményrendszerében. Az utóbbi időben mélyponton lévő magyar–román viszonylatban történt az egyik leglátványosabb példa az olajozott megoldáskeresésre. A járványválság okozta súlyos helyzetet, a román állampolgárok tömeges fennakadását a lezárt osztrák–magyar határnál kétoldalú külügyminiszteri, majd miniszterelnöki egyeztetésekkel sikerült feloldani.

A koronavírus előbb vagy utóbb lecseng, de bizonyosan nyomot hagy a nemzetközi, európai diplomáciában. A mostani közös baj összeránthatja az öreg kontinens államait, de csapást mérhet az intézményesített globális együttműködésre és az Európai Unióra.