Hirdetés
Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Új remény

2020. december 28., 08:502020. december 28., 08:50

Van abban valami sajátosan emberi és sorsszerű, ahogyan elkezdődött, majd ahogy véget ér a 2020-as esztendő. A koronavírus felbukkanása, majd a járvány berobbanása miatt eléggé kilátástalanná vált ez az év, mindenekelőtt természetesen a pandémia egészségügyi vetülete miatt.

A mai napig világszerte immár 80 millió fölé emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1,7 millió fölé a halálos áldozatok száma, és 45 millió fölött jár a gyógyultaké. Viszont utóbbiak esetében sem mondható el, hogy egykönnyen átestek a fertőzésen, jó ideje bebizonyosodott ugyanis, hogy a SARS-CoV-2 nevű koronavírus nem egyszerű náthát, félvállról vehető betegséget okoz. Hanem nagyon is kiszámíthatatlan. Miközben a Covid–19-ben megbetegedő emberek nagy többségénél enyhe vagy közepesen súlyos tünetek jelentkeznek, és a gyógyulás speciális ellátás nélkül bekövetkezik, sokaknál rendkívül súlyos szövődmények alakulnak ki, és – más társbetegségekkel együtt – halált okoz. És ennek okát tulajdonképpen ma sem ismeri az orvostudomány, közel egy évvel a felbukkanása után is sok a kérdőjel az új típusú koronavírus körül.

Ami persze nem csupán a megfertőződött több tízmillió ember egészségére volt kihatással, hanem milliárdok mindennapi életét befolyásolja világszerte a mai napig. A megszorítások, a korlátozó intézkedések, a kijárási tilalom valamennyiünk életét megkeserítette, az emiatt kialakult gazdasági válság pedig megannyi család megélhetését sodorta veszélybe. És akkor a járvány egészségi, gazdasági vetületén túlmenően még nem is beszéltünk ennek az évszázada nem tapasztalt rendkívüli helyzetnek a lelki vonzatáról, hogy egész korcsoportok esetében okoz pszichés megterhelést a pandémia, annak minden egyes hozadékával együtt.

És most felcsillant a fény az alagút végén, a vakcina kifejlesztésével, a védőoltás széles körű – az Európai Unió valamennyi tagállamában egyszerre történt – elkezdésével megszületett a remény, hogy belátható időn belül pontot tehessünk a járvány végére. Megemlíthetnénk, hogy Németországban egy 101 éves nő kapta meg a védőoltást elsők között, de talán nem érdemes ilyen távoli kitekintés, elég, ha idézzük a romániai és magyarországi orvosokat, akik eddigi legszebb karácsonyi ajándéknak, a járvány elleni hatékony fegyvernek nevezték a Comirnaty néven forgalmazott vakcinát.

Még mielőtt (hurrá)optimizmus kerítene hatalmába bennünket, ajánlatos szembenézni a teendőkkel. A hatóságoknak mindent el kell követniük a lakosság átfogó, nyílt és érthető felvilágosítása, tájékoztatása érdekében. Miközben a frissen használatba dobott vakcina körül is rengeteg a kérdőjel, és annak alkalmazási leírása, betegtájékoztatója sem ad megnyugtató választ valamennyi felmerülő aggályra (egyelőre azt sem tudni, mennyi ideig nyújt védettséget az anyag), a szakembereknek, egészségügyi dolgozóknak, kormányzati illetékeseknek azon kell igyekezniük, hogy meggyőzzék a lakosságot védőoltás beadatásának fontosságáról.

A feladat nem könnyű, hiszen rengeteg gyanakvás, félelem, ellenérzés, rosszindulat felgyűlt az emberekben a járvány idején. Úgyhogy nem is csupán a vírustagadók és oltásellenesek szorulnak megfelelő tájékoztatásra, hiszen jelen állás szerint Románia lakosságának csupán harmada kívánja beoltatni magát, a többiek különböző okok miatt nem kérnek a vakcinából, vagy kivárnak. Márpedig ilyen körülmények között nehéz lesz megvalósítani azt a kitűzött tervet, hogy fél éven belül immunissá tegyék a lakosság mintegy hetven százalékát.

Márpedig a tét óriási: a koronavírus elleni oltással adott a lehetőség a világjárvány leküzdéséhez, ahhoz, hogy a következő év – de legalábbis annak a második fele – olyanná váljon, amit valamennyien szeretnénk. És amit pandémia előtti, normális életnek nevezünk.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés