2013. március 12., 07:552013. március 12., 07:55
Szavak után tettek kellenek, például egy, a mai, huszonegyedik századi körülmények között sikerre vihető terv, amelyből nem hiányozhatnak a térségben élő románok, cigányok, de más nemzetbeliek sem, s amely tervvel éppen ezért tárgyaló félként eléjük is ki kell állni.
Innentől kezdve tehát elsősorban nem magunknak, hanem azoknak kell meg- és elmagyarázni a részleteket, akik a magyar nyelvet is nehezen értik (vagy egyáltalán), s hát még az önrendelkezés mikéntjét. Göröngyös, de járható út ez, mert él Erdélyben és Székelyföldön például az a román, akinek Bukarestből szintén rég elege. Olyan széles körű és többnyelvű párbeszéd kell tehát, amelyben mindenki számára érthetővé válik, hogy mi az autonómia, s amelynek során katalánok, dél-tiroli németek, baszkok, finnországi svédek is segíthetnek megértetni a ma még értetlenkedőkkel, hogy mit akarunk mi, székely magyarok. Nemzetközi lobbi kell és olyan összefogás, amelynek láttán, ím, Victor Ponta miniszterelnök is visszább lépett, midőn arról beszélt: nem lát kivetnivalót abban, hogy ha párbeszéd révén találnak rá megoldást, „minden helyhatóságnak lehessen saját jelképe, amelyet helyi szinten használ”. E kijelentésből messzemenő következtetéseket levonni nem sietek, de világosan látszik, hogy ha közös akaratunkat világosan meg tudjuk fogalmazni, azt fel tudjuk mutatni, s mellette, akár esik, akár fúj, ki tudunk tartani, annak lehet számunka kedvező eredménye. S az ilyen határozott kiállás Románia küszöbön álló közigazgatási újrarajzolása esetén is alkalmazható. Ezt jó lesz megjegyeznünk. S azt is, hogy bárki gúnyolódik, irodai bársonyszékéből üzenget, netán kioktat vagy önös szándékból számigál: a március tizedikén látott közakarattal szembemenni nem lehet.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.