JEGYZET – Szomorú a kép: a hadvezér hátraarcot vezényelt, a sereg azonban önhatalmúan menetel tovább. Miután a múlt heti Kelemen–Ponta-tárgyalások a papírformának megfelelően sehová sem vezettek, az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának tagjai elvileg gyors döntést hozhattak volna.
2014. július 19., 17:312014. július 19., 17:31
A kormányzásból való kilépésről, természetesen, mondatja velünk a sokszoros kisebbségbe szorított erkölcsös énünk. Ehhez képest maratoni tárgyalás végén a szövetség marad, csak Kelemen Hunor csukja be maga után a kormányiroda ajtaját.
Olcsó és hatásvadász módszer lenne most sajtószemlét tartani, bár Ion Cristoiu publicista megállapítását azért hadd ne spóroljuk meg: az RMDSZ már nem irredenta, hanem egyszerűen szánalmas. Valami hasonlót érezhettek a brazil szurkolók is a németek elleni 1-7 után: már beszélni sem érdemes róla. Mivel azonban a nap holnap reggel is rendíthetetlenül felkel, nem tehetjük meg, hogy ad acta tesszük az egészet. Két okból sem: egyrészt a bőrünkről van szó, másrészt az RMDSZ jövőjéről. Azaz a bőrünkről.
Ahogy közeledtünk az igazság órájához, úgy dugta ki a végecskéjét a sebből egyre több cérna. Az borítékolható volt, hogy a „régi sólymok” további kompromisszumok irányába szorítják a döntéshozó tagságot. Hiába, ők már csak ilyenek: semmit sem tanulnak, semmit sem felejtenek.
Ezúttal azonban az eddig legfeljebb sejtett belső ellenzék bekeményítésével is szembesülnie kellett Kelemen Hunornak: a polgármesterek derékhadával, illetve a tőlük nagy mértékben függő képviselők és szenátorokkal, akiknek lúdtöbbsége gond nélkül leszavazhatta volna a távozáspártiakat. Éle azonban csak a viták egy részének volt, a döntéshozatalra már közeledtek a konszenzushoz az álláspontok.
Elsősorban annak eredményeként, hogy a székelyföldiek elfogadták az érvelést: az RMDSZ kormányrészvétele egyszerűen egzisztenciális kérdés a szórványmagyarság számára. A román többséggel való mindennapos harcok ugyan cseppet sem irigylendők, a baj csak az, hogy a holnap reggelre való utalások mindenekfelettisége egyre beljebb sodorja a magyarságot a rossz kompromisszumok spiráljába.
A tekintélyes mértékben becsületbeli döntést hozó Kelemen Hunor lába alatt azonban igencsak peregni kezdett a homok. A marosvásárhelyi „kemény maggal” vívott harcban amúgy is csak részeredményeket elérő elnök ezúttal egyértelmű vereséget szenvedett. Elsősorban azáltal, hogy nem tudta érvényesíteni álláspontját az általa vezetett pártban. Azzal viszont, hogy felmondta kormányzati szerepeit, gyengíti az RMDSZ olyannyira nélkülözhetetlennek tartott, s ezért tűzön-vízen át őrzött alkupozícióit.
Tulipános tisztújítás közeleg.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!