2012. március 15., 09:062012. március 15., 09:06
Én tényleg homokba dugnám a fejem, ha nem tudom, nem fáj alapon élnék boldogan Árkoson, nézném, hogy olvad a hó, és hallgatnám, hogy törekednek a felszínre a krókuszok harsányzöld lándzsái. Ám a családnak van egy önkínzó tagja, aki a nem is tudom mit megvető bátorsággal ül a televízió előtt, és csak azért is tudni akarja. Így aztán ott üvöltenek a háttérben, és minél magyarabb a téma, annál inkább növekszik a hangerő. Valamennyit tudok románul, megértettem, hogy Kovászna és Hargita, próbál vigasztalni Zsófi, hiszen csak megszínesedik anya elfehéredő arca, ha látja, hogy a gyermeke olyan okos, mint a nap és a csillagok.
És közben valamelyik magyarszakértő azt kiáltozza tele torokból, hogy Hargita és Kovászna megyében lassan már a gigakalória is magyar kell legyen, mert mindent magyarul akarnak. Ez valami számomra érthetetlen irónia, ott sem mosolyog senki. A kisasszony, akinek tiszte szerint moderálnia kellene, éles fejhangon visít, ha kerítettek egy áldozatot, aki bemerészkedve az oroszlán barlangjába, érvelni próbál, azonnal védekező állásba kényszerítik, pillanatok alatt úgy tűnik, mentegetőzik, magyarázkodik, biztos nincs is igaza.
Vagy bekapcsolnak valakit egy területi stúdióból, mint legutóbb a magyar orvostanhallgatót, aki tiszta hittel próbálta elmagyarázni, hogy anyanyelvén jobban megtanulja életmentő hivatását, majd arról kellett számot adnia, mikor, hogyan tanult meg románul, tud-e egyáltalán, és mihez kezd, ha a román beteg nyavalyáit kell orvosolnia. Majd gyakran elhangzik a szegregáció és az örökösen visszatérő motívum, hogy melyik országban élünk, majd a különféle hipotézisek arról, hogyan járna a szegény román, ha Párizsban az anyanyelvén akarna orvosnak tanulni.
Majd a moralizáló korifeusok elsiratják az egyetemi autonómiát is, és mindig a legvéresebb szájúak a magyarszakértők, akik elmondják, hogy volt ugyan egyszer egy magyar szeretőjük, de ez így nem mehet tovább. Na ez, amiben végre egyetértünk. Miért szidják a magyarokat, kérdi Zsófi, á dehogy szidják, csak nem értik, mert mi olyan különlegesek vagyunk, izmosítom az önbizalmát, és reménykedem, hogy mire felnő, talán megértik. Hogy őt már nem bántják, mint engem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok