Pataky István
2021. március 18., 09:272021. március 18., 09:27
Válságkezelő stratégia híján Claudiu Năsui gazdasági miniszter azzal élt, amihez pártja, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) fúzióra készülő PLUS a leginkább ért: jól csengő, harcias kijelentések, amelyek a legkisebb mértékben sem fenyegetnek megvalósulással.
Az ellene zajló bizalmatlansági indítvány vitáján a politikus egy olyan törvénytervezet kezdeményezésének szándékáról beszélt, amely nemcsak az egykori kommunista politikai rendőrség, a Szekuritété még élő ügynökeit listázná, hanem a volt szekusok leszármazottait is a nyilvánosság elé tárná. A javaslat szerint a közéleti szerepet betöltő exszekusokat és azok sarjait vennék nyilvántartásba, egészen harmadfokig.
Bátor antikommunista lépésnek tűnhet Năsui lépése, bár egy fiú vagy unokaöccs korlátozása apja, nagybátyja bűnei miatt erkölcsileg is erősen megkérdőjelezhető. Az is joggal merülhet fel, hogy miként hajtható végre egy ilyen jogszabály. Szekusok családfájának kutatásába kezd egy erre a célra létrehozott bizottság? És hogyan közlik a neveket? Címmel, személyi számmal kísérve? Több száz azonos nevű ember lehet az országban, aki azon nyomban gyanúba keveredik. Mi lesz azokkal, akiknek a nevüket is eltüntették a forradalom után a Szekuritáté irataiból? Kár ilyen részletekről találgatni. Semmi nem lesz ebből a törvényből, hiszen a javaslattevő sem a megvalósítás céljával tette bejelentését.
Az USR–PLUS ellenfelei ideológiai radikalizmusa miatt sokszor „új szekus” jelzővel illetik a szövetséget, s azt is szemükre hányják, hogy egykori szekusok gyerekeinek kínál politikai porondot. Năsui párttársáról, az egészségügyi minisztériumot irányító Vlad Voiculescuról kiderült: apja, Vasile Iulian Voiculescu 1978-tól a Szekuritáté ügynöke volt. A PLUS-t ráadásul nem Dacian Cioloş vagy mozgalmának ismertebb tagjai jegyezték be, hanem egy ügyvédi iroda munkatársai. Egyikük, bizonyos Adrian Iordache azért kényszerült lemondani a pártfőtitkári tisztségről, mert a bírálatok kereszttüzébe került az irodát alapító apja miatt, aki a Szekuritáté ezredeseként szolgálta a kommunista diktatúrát. Năsui most az esélytelenek nyugalmával jelezte: készek leszámolni a szekus múlttal, s annak árnyaival is. Egyetlen olyan párt sincs ugyanis a parlamentben, amely társulna egy ilyen kezdeményezéshez.
Ha Claudiu Năsui valóban merész és hatékony akar lenni, akkor „a kommunizmus által érintetlen” pártszövetségének támogatásával elkezdhetné végre a Szekuritáté gyökereiből kinőtt különböző titkosszolgálatok mindent behálózó csápjainak levágását. Kezdeményezhetné a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) indokolatlanul magas létszámú állományának csökkentését, a titkosszolgálatok beépített embereinek kivonását a pártokból, állami vállalatokból, szerkesztőségekből, az igazságszolgáltatás és a korrupcióellenes hadjárat hírszerzés általi befolyásolásának felszámolását. Ehhez sem kapna politikai támogatást, de legalább hiteles lenne a bátorsága, felvállalna egy ellene szóló esetleges DNA-dossziét. Így csak egy olcsó ködösítéssel maradunk, szekusokkal és szekussarjakkal.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
1 hozzászólás