Szájmaszkokkal vesszük vissza Erdélyt?

Az Adevărul napilap portálján egy publicista páros lábbal szállt bele a magyar kormányba, mert úgy értelmezte – mivel úgy akarta értelmezni –, hogy a koronavírus elleni küzdelemhez nélkülözhetetlen eszközöket csakis magyarok kaphatják meg. Holott ezt senki sem mondta.

Ugyan Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a határon túl élő magyar közösségeknek eszközbeli segítséget is nyújt a kormány, 600 ezer maszkot, valamint néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet biztosítanak számukra a Felvidéken, Erdélyben, a Székelyföldön, Kárpátalján, Szlavóniában, a Muravidéken és a Vajdaságban, ebből még nem következik, hogy azokból csak a magyar nemzetiségűek számára jut.

Nem is következhet, hiszen az erdélyi és partiumi megyékbe érkezett szállítmányok jó részét kórházak kapták meg, ahol nem csupán magyar orvosok dolgoznak, sőt van, ahol nagy többségben vagy kizárólag csak románok. Márpedig például a védőfelszereléseket, pláne a teszteket civilek nem, csakis képzett egészségügyi szakemberek képesek rendeltetésszerűen használni. Azt pedig nehezen hinnénk el, hogy a vegyes lakosságú területeken úgy osztják be a kórházakban az eszközöket, hogy azok csakis magyarokat segíthessenek.

Ez a hisztérikus kirohanás ugyanabba a sorba illeszkedik, mint az erdélyi gazdaságfejlesztési program elleni támadások, amelyeket a romániai sajtó egy része folyamatosan napirenden tart – gyaníthatóan nem teljesen függetlenül egyes román állami intézményektől, illetve kormányzati köröktől. A romániai területekre érkező magyarországi segélyszállítmányok ugyanis alkalmasak lehetnek arra, hogy felébresszék a szimpátiát Magyarország iránt az egyébként már gyerekkoruktól magyarellenességre szocializált románok körében.

Vélhetően az erdélyi és partiumi magyar és román polgárok támogatása, életének megóvása mellett ez is az egyik célja a magyar kormánynak, de alapvetően ez is amolyan win-win szituáció. Elvégre a román állam vagy a romániai önkormányzatok által fenntartott egészségügyi intézményekbe érkező magyar szállítmányok a román állami intézmények válláról vesznek le pluszterheket, és az itteni egészségügyi ellátást segítik.

Csakhogy Romániában még mindig vannak olyan buzgó „hazafiak”, illetve létezésüket, a működésükre fordított állami apanázst a nem létező magyarveszély állandó napirenden tartásával indokolni akaró intézmények, akik és amelyek minden magyar lépésben azonnal a román nemzet létét alapjaiban fenyegető, Erdély elvesztését előrevetítő gesztust látnak, vagy akarnak láttatni. Ebbe a sorba illeszkednek a magyar egészségügyi szállítmányok elleni román támadások is.

Egy rövid zárójel erejéig azért azt sem kerülnénk meg, hogy nem kevésbé visszatetsző az sem, hogy egyes helyszíneken a szállítmányokat kezelő RMDSZ meglehetősen gusztustalan önfényezésre, kampányolásra használta fel az ügyet. És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, ahogy a budapesti ellenzék részéről Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője az Országgyűlésben műhisztizett egy sort a határon túli magyar közösségeknek küldött felszerelések miatt, a Pannon-sovinizmusra és irigységre apellálva. Hiszen egyrészt jobb helyeken mások támogatása a bajban alapvető morális előírás. Másrészt igencsak megkérdőjelezhető jellemességre vall többszörösen – gazdaságilag és nemzetiségi jogok szempontjából – hátrányos helyzetben levő, illetve mesterségesen abban tartott közösségek ellen uszítani.

A román reakció kapcsán annyit érdemes megjegyezni, hogy a magyar támogatások kapcsán is a magyarellenes információs hadjáratot pörgető román illetékesek okozta károknak nem olyan nehéz elejét venni. Nem lehetetlen megmutatni, hogy nem néhány tízezernyi szájmaszkkal vagy koronavírusteszttel akarjuk visszahódítani Erdélyt, hanem a cél annak demonstrálása, hogy az igazi barát a bajban ismerszik meg, és a mindannyiukat fenyegető veszélyeket, kihívásokat közösen, együttműködve könnyebb leküzdeni. Ezt azzal lehetne a legjobban bizonyítani, ha egy esetleges következő szállítmányból nem csupán a Kárpátokon belüli területekre juttatnának, hanem gesztusértékű lépésként akár a legsúlyosabb gócpontnak számító Suceavára vagy Bukarestbe is.

Nem mintha ezt nem próbálnák meg ugyanúgy rossz szándékú gesztusként feltüntetni az ügyeletes magyarveszély-vizionálók. Nem is őket kell meggyőzni a baráti lépéssel, hanem az egyszerű román polgárokat.