Pszichológusok ideje

Egymást korrigáló, olykor egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat hallunk a néhány héttel ezelőtt még kizárólag az előre hozott választásokkal foglalkozó Johannistól, Orbantól, a miniszterelnöki pozíció lehetőségétől nemrég pánikrohamot kapó Cîţutól. Marcel Vela belügyminiszternek a szigorítások bejelentése jutott, ami nem hálás feladat. Talán ezt a róla kialakult barátságtalan imázst próbálta javítani a tárcavezető a himnusz hétvégi adagolásával. Részben máris sikerült az arculatváltás. Vela pillanatok alatt a gúny tárgya lett. Románok ezrei csináltak viccet a közösségi hálón a kötelező utcai rendőrzenéből. Az igazi bohózathoz már csak az hiányzik, hogy néhány magyar nemzettársunknak válaszként a székely himnusz bömböltetése jusson eszébe.

A rendőrautók hangszórója nem fogja elnyomni azt a csatazajt, amely az elkövetkező hetekben a kórházak jellemzője lesz. Az orvosok, nővérek harca még csak most kezdődik. Eddig közel kétszáz egészségügyi alkalmazottnál mutatták ki a koronavírussal való fertőzöttséget. Lesz-e elegendő orvos, védőfelszerelés, lélegeztetőgép, kórházi kapacitás? Hogyan reagálunk majd olyan helyzetekre, amikor a súlyos beteg hozzátartózónknak, ismerősünknek csak az otthoni szenvedést tudják ajánlani a gyógyítók? Belegondolni is rossz, milyen képet kapunk majd az ellátórendszer túlterheltsége miatti tragédiákról a hisztériára hangolt hírtelevíziókban. A koronavírus-járvány egyik legnehezebben kezelhető tünete ugyanis továbbra is az a félelem, amelyet a korlátlanul ránk zúduló információözön okoz.

Túl vagyunk bezártságunk első hetén. Már unjuk picit a „maradj otthon” kampányt, a mániákusan ismételt kézmosást. Még jópofizósan elvagyunk a családban, tanuljuk a digitális világ lehetőségeit. De egyre többször kezdünk magunkban vagy hangosan tűnődni azon, hogy meddig tart ez az egész? Lassan mindent tudunk az ismeretlen vírusról. Elvitatkozgatunk a gazdasági következményekről, azon, hogy mi is vár az országra, a világra a járvány után. Mindenre van válasz, szakértői vélemény, saccolás, jóslás. Egy dologról viszont senki nem kíván nyíltan beszélni: a bezártság, az otthonmaradás határairól. Meddig bírják emberek milliói ezt az állapotot? A racionális gondolkodást, azaz a járvány legyőzéséhez elengedhetetlenül szükséges elkülönülés betartását mikor és kinél írhatják felül más szempontok?

A járványkutatók, orvosok, rendfenntartók mellett a pszichológusok idejét is éljük. Mert a feszültség és a félelem rossz tanácsadó. Elhibázott döntésekre késztethet bárkit. Láthatjuk Marcel Vela esetét. Egy jó pszichológus most tán még meggyőzhetné a belügyminisztert a rendőrautós, himnuszos játék leállításáról.