Hirdetés
Páva Adorján

Páva Adorján

Politikamisztika és jelenvalóság

2017. november 08., 23:172017. november 08., 23:17

2017. november 08., 23:242017. november 08., 23:24

Miközben a kisebbségellenes politikai és médiamegnyilvánulások felmérhetetlen károkat okoznak a magyar–román együttélést rendezni kívánó törekvéseknek, legalább annyira kiismerhetetlen a „hatótávolságuk” azoknak a felvilágosító sugaraknak, amelyek forrása a kölcsönös megértés és tisztelet. 

Nyilván utóbbiak nagyon ritkák, és alig-alig észrevehetően pislákolnak a pusztító villámcsapások vakító fényéhez képest, ám valahogy mégis utat törnek maguknak.

Lucian Boia a román történetírás sötét bugyrai fölé emelkedve már régen kivívta magának a szakmában a nemkívánatos különc szerepét, de a „kollégái” hiába küzdenek az általa képviselt új irányvonal ellen: történészberkekben eladási csúcsokat dönt mítoszromboló kiadványaival. Kritikusai többek között azt róják fel neki, hogy anno a Kommunista Párt tagja volt, és morálisan gyanús körülmények között járhatta be a nagyvilágot. És persze támadói azt is hangoztatják, hogy nem jó ortodox, azaz nem jó román, ugyanis olasz származású anyja révén római katolikus nevelésben részesült.

Az immár több tucat kiadványt megjelentető, 73 éves történész legutóbbi könyve Az 1918-as nagy egyesülés körül – Nemzetek, határok, kisebbségek címet kapta, egy interjúban pedig kitér a magyarság érzéseire is. „Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk arra, hogy románokként örvendjünk 1918. december elsejének, ugyanakkor meg is értsük a magyarokat, hogy számukra, bárhol is éljenek, nem örömforrás Trianon” – fogalmaz Lucian Boia. Aki természetesen számunkra evidens dolgokról beszél, ám a mai, vadnacionalista politikusok és gyűlöletbeszédből élő médiabetyárok által fenntartott ellenséges közhangulatban rendkívül üdítően hat még a nyilvánvaló kimondása is.

Mert hiába a politikai együttműködések és paktumok: semmi jót nem várhatunk egy olyan kormányzó többségtől, amelynek tagjai – hogy csak az elmúlt napokban történteket idézzük fel – még azt is tagadják, hogy léteznek székelyek, vagy még egy jelképes gesztust sem hajlandók tenni azzal, hogy támogatják március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását.

Bizton állíthatjuk: ezek az emberek és az őket megválasztók nem olvasnak Lucian Boiát, nem akarnak megérteni és tisztelni minket. Ők azok, akik számára élhetőbb a hazug mítoszok világa, mint a romániai valóság, és bizonyára még sokáig ők lesznek többségben. Mi annyit tudunk tenni, hogy a velük való kilátástalan küzdelem közepette egyre több energiát fordítunk a Boiához hasonló források felkutatására, népszerűsítésére és kiaknázására.

korábban írtuk

Boia: nem kötelezhetjük a magyarokat, hogy örvendjenek Trianonnak
Boia: nem kötelezhetjük a magyarokat, hogy örvendjenek Trianonnak

Nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek, jelentette ki Lucian Boia. A mítoszromboló könyveiről híres román történész annak kapcsán adott hosszú interjút a News.ro hírportálnak, hogy bemutatták a témában írt könyvét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Kiss Judit

Kiss Judit

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Makkay József

Makkay József

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Balogh Levente

Balogh Levente

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?

Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.

Balogh Levente

Balogh Levente

Készülhet kormányra az AUR?

Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása

Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.

Hirdetés