Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?

Továbbra is egyértelmű, hogy Dan ismét a saját elképzeléseit próbálja ráerőltetni a pártokra Niculescu jelölésével, miután az elemzők többsége arra számított, hogy Sorin Grindeanut, a patthelyzetért a kormány megbuktatásával az első számú felelősséget viselő PSD elnökét bízza meg kormányalakítással.

Persze olyan körülmények között, hogy egy pártpolitikus élből azonnali elutasításra találna a másik oldal részéről – amint ezt már megtapasztalhattuk –, akár még észszerű döntésnek is nevezhetjük, hogy egy újságírói múlttal rendelkező, korábban párizsi nagykövetként szolgáló külügyi államtitkárt kért fel az új kabinet megalakítására. Aki ráadásul jelentős elismertséget szerzett azzal, hogy hosszas munkával előkészítette Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), amely nyomán most már karnyújtásnyira tűnik a tagság.

Igaz, hogy 2022 óta több miniszterelnök alatt is szolgált a hol a PNL, hol a PSD vezette koalíciós kormányokban, lévén egy konkrét szakfeladat a fő területe, de ha megnézzük, hogy Niculescu újságíróként milyen sajtóorgánumoknál dolgozott – RFI, Digi 24 –, akkor alaposan gyanítható, hogy nem a PSD, pláne nem az AUR által képviselt politikát érzi közel magához.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy esetleges párt- vagy ideológiai szimpátiáján nem bír majd felülemelkedni. Bár az is egyértelmű: ha Dan nem azt várná tőle, hogy folytatja a Bolojan-kormány által elkezdett, a költségvetési hiány lefaragását célzó gazdaságpolitikát, a kiadáscsökkentést, a nyugatos, a NATO-tagságot és az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget, illetve a szuverenista irányvonallal szemben az EU fősodrához való idomulást preferáló, egyúttal a szélsőjobboldali AUR kormányzástól való távoltartását is magában foglaló politikát, akkor minden bizonnyal nem őt jelöli.

Természetesen elsősorban a pártokon múlik, hogy Niculescu végül beköltözhet a kormánypalotába, vagy ő is az elvetélt kísérletek sorát gyarapítja majd. Hiszen független kormányfőként, úgy, hogy nem áll mögötte konkrét parlamenti frakció, alapvetően ki van szolgáltatva a politikai alakulatok kényének-kedvének. Attól ugyanis, hogy valamely párt esetleg szimpatizál vele, még a saját prioritásait fogja követni, a kormányfőnek pedig kevés eszköz áll rendelkezésre ahhoz, hogy rászorítsa a saját irányvonalának a maradéktalan teljesítésére – már azon kívül, hogy meglebegteti a lemondás, és ezzel az előre hozott választás lehetőségét, amely a pártok zöme számára nem a legkívánatosabb eshetőség.

A PSD nem utasította el élből Niculescu személyét, ahogy az elődje, Siegfried Mureșan esetében történt, hanem hajlandó „széles körű” tárgyalásokat folytatni vele. Mindez azt jelzi: annak ellenére is jobban szeretne egy új kormányt az előre hozott választásoknál, hogy az államfő nem az alakulat elnökét kérte fel kormányalakításra. Sorin Grindeanu persze megpróbálja maximálisan kihasználni, hogy a PSD rendelkezik a legnagyobb frakcióval, és nélküle nem lehet AUR-mentes kormányt alakítani.

Az általa meghatározott „vörös vonal” – miszerint az új kabinetnek szakítania kell a Bolojan-kormány által folytatott, megszorításokra épülő gazdaságpolitikával – ugyanakkor nagyon hangzatos, de egyrészt a PSD is tisztában van azzal, hogy az ország pénzügyi helyzete nem hagy túl nagy mozgásteret.

miközben a megszorítások helyett úgy összpontosít a megfontolt gazdaságpolitikára, hogy a beruházások ösztönzése mellett a szociális ügyeket is prioritásként kezeli, valamint a nyugdíjakat és az állami béreket is emeli, legalább minimális mértékben. Ugyanakkor ha már a PSD legalábbis a nyilatkozatok szintjén hajlik a kompromisszumra, és hajlandó tárgyalni Niculescuval, a PNL-nek és az USR-nek is tennie kell egy lépést a kompromisszumos megoldás felé, még ha elvileg jogos is az averziójuk azzal kapcsolatban, hogy együttműködjenek a kormánybuktató szociáldemokratákkal.

Az RMDSZ eközben igyekszik kiegyensúlyozott álláspontot elfoglalni, amikor arról beszél: Niculescu elfogadható, ahhoz azonban, hogy kormánya bizalmat kapjon, a PNL és a PSD részéről is szükséges a merev álláspontok feladása. Akár felelősségtudatként is értelmezhető a szövetség részéről, hogy a saját kormányzati részvételét másodlagosnak nevezi azzal szemben, hogy végre létrejöjjön egy teljes jogkörű kormány. Ugyanakkor az is benne van, hogy

Egyelőre azonban még csak a bizonytalanság biztos, hiszen még az is kérdéses, milyen összetételű lenne a kormány, politikusok is a tagjai lennének, vagy kizárólag szakértőkből állna. Az USR továbbra sem akar hallani arról, hogy a leendő kabinetben a PSD tagjai is helyet kapjanak, és bár egyes nyilatkozatok alapján a PNL is hasonló állásponton volt, ez most változni látszik. Vélhetően rájöttek: a saját érdekükben – de főleg az országéban és a polgárokéban – azért nem árt némi rugalmasságot tanúsítani.

A PNL ugyan kitart amellett, hogy ha a PSD része lesz a kormánynak, ellenzékbe vonul, a legutóbbi nyilatkozatok alapján az állás az, hogy

Mindeközben Grindeanu most sajátos taktikát vetett be: magát próbálja a stabilitás letéteményeseként beállítani azzal, hogy a biztos kormánytöbbség érdekében koalíciót ajánl a PNL-nek és az RMDSZ-nek. Eközben a közös kormányzást elutasító PNL-t olyan pártként tünteti fel, mint amely képtelen túllépni a sérelmeken az ország érdekében, és ezzel rá tolná a felelősséget a kormányalakítás esetleges kudarcáért – mintha nem épp a PSD lett volna az a párt, amely a kormánybuktatással előidézte a jelenlegi helyzetet.

Ha a pártok nem képesek kompromisszumra jutni, tiszta szakértői kormány is jöhetne. Igaz ugyan, hogy a PSD jelezte: nem szeretne ilyen kabinetet, azonban a pártelnök nyilatkozataiból az is leszűrhető, most már hajlik arra, ha nincs más megoldás, elfogadja, hogy olyan kormányt is megszavazzon, amelyben a pártja nincs benne. Sőt valójában még profitálhat is abból, ha nem a párt adja a miniszterelnököt, sőt a kormány más tagjait sem, hiszen így minden esetleges negatívumért a kormányfőt és a többi kormánytagot lehet okolni – ahogy ezt már egyszer láthattuk, amíg a PSD a Bolojan-kabinet tagja volt.

Igaz, az egyes ágazatok szakértői esetében semmi sem garantálja, hogy nincsenek politikai szimpátiáik, és hogy azokat nem próbálják majd érvényesíteni, ha miniszterré nevezik ki őket, de mégiscsak más, mint ha a minisztereknek pártutasítások mentén kell eljárniuk.

Persze megint csak ott van az az érv, hogy a szakértői kabinet úgy is értelmezhető, hogy a pártok eltolják maguktól a kormányzás felelősségét, ami tovább csökkentheti a beléjük vetett, már amúgy is csekély bizalmat, és a kormányerőként eddig még nem szerepelt AUR ázsióját növelheti. Azonban az elmúlt öt hónap néha óvodai színvonalú politikai huzavonái és machinációi, valamint három kudarcos kormányalakítási kísérlet után most már az is az érettség minimális jelének minősülne a részükről, ha legalább egy ilyen kabinet támogatásában meg tudnának egyezni.

Hogy aztán Niculescu milyen diplomáciai akrobatamutatványokkal kényszerülne lavírozni az ország érdekeinek szolgálata, a saját elképzelései, az államfői körök elvárásai és az őt esetleg megszavazó pártok követelései között, az már más kérdés –

Az AUR mindeközben mindent megtenne azért, hogy elérje az előre hozott választások kiírását, hogy 40 százalék körüli támogatottságát kihasználva első számú erővé váljon a parlamentben, és ezért a felfüggesztéssel fenyegetve próbálja meg az előre hozott megmérettetés kiírására rábírni az államfőt. A felfüggesztési eljáráshoz azonban egyedül nem elég erős, a többi pártnak pedig nem érdeke az előre hozott választás, ezért aligha támogatnák az elnök félreállítását. Na meg azért sem, mert tudnák, hogy abban az esetben végleg káoszba fulladna az ország.

Ráadásul az AUR nem menne sokra Dan elmozdításával, hiszen ebben az esetben a második számú közjogi méltóság, a szenátus elnöke venné át a helyét – aki az AUR-ral és annak céljaival a legkevésbé sem azonosuló PNL-ből származó Mircea Abrudean.

Ugyanakkor ha ezek után sem sikerül kormányt alakítani, amely végre nekiláthat a költségvetés-kiigazításnak és a jövő évi költségvetés kidolgozásának, olyan gazdasági és politikai káosz következhet, amelyben még a legszélsőségesebb forgatókönyvek sem lesznek már kizárhatóak.