Orban kapitány megmentése

Csakhogy most, hogy az USR–PLUS is ráhajtott a tisztségre, és nem is akar lemondani róla, Orban visszakapaszkodna a kilukadt fenekű mentőcsónakról, és megint miniszterelnök lenne, ha már a hajó mégsem süllyed el, és a párt a jelek szerint mégiscsak megtarthatja a kormányfői tisztséget.

A fejlemények alapján megállapítható: ismét beigazolódott, hogy ha Romániában az észszerűség és a szükségszerűség is azt diktálja, hogy a politikum a lehető leggyorsabban és -hatékonyabban döntsön valamilyen ügyben, akkor borítékolható, hogy a lehető leghosszabb ideig húzzák az időt. Jelenleg az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet indokolná, hogy a lehető legrövidebb ideig tartsanak a közös kormányzásra törekvő jobbközép pártok közötti koalíciós tárgyalások. Ehhez képest most már jó egy hete sikerül egy helyben toporogniuk. Mindezt jórészt egyetlen ember, Ludovic Orban miatt, aki most kétségbeesetten igyekszik megmenteni a saját politikai karrierjét.

Persze a mostani helyzethez a váratlan választási végeredmény is hozzájárult, hiszen az, hogy a PNL a szavazatok 25 százalékát megszerezve csupán második helyen végzett a szociáldemokraták mögött, igencsak behatárolja a liberálisok lehetőségeit. Előzetesen abban reménykedtek, hogy bőven 30 százalék fölötti eredménnyel majd ők diktálhatják a koalíciós feltételeket – most viszont az USR–PLUS alaposan kihasználja, hogy nélküle nem alakítható jobbközép kormány, és igyekszik a lehető legtöbb befolyásos tisztséget megszerezni.

És ott van az RMDSZ is, amely a maga mintegy 6 százalékával szintén nélkülözhetetlen tagja egy leendő jobbközép kormánynak, így ő is megkérheti az együttműködés árát. Merthogy az USR–PLUS-nak és az RMDSZ-nek is igaza van abban, hogy 25 százalékával a PNL nem diktálhatja úgy a szabályokat, mint egy 40 százalékos párt. Így aztán valóban némileg túlzó igény egyszerre magának követelni a kormányfői tisztséget és a képviselőház elnöki tisztségét is. Persze utóbbira azért volt szükség, hogy Orban azért mégiscsak rendelkezzen egy befolyásos vezetői pozícióval is, mivel egyszerű pártelnökként az ország irányítására kevesebb lenne a ráhatása.

Csakhogy az USR–PLUS keresztülhúzta a számításait, ennek nyomán megmutatta a valódi arcát. Az, hogy a kormányfői tisztségről lemondott, még indokoltnak is nevezhető a választási félkudarc után – igaz, ezzel az erővel a párt elnöki tisztségéből is távozhatott volna. Most azonban, hogy elúszni látszik a házelnöki tisztség, már gátlások nélkül visszatérne a kormányfői székbe. Ehhez pedig nem habozna másodszor is eljátszani a tavaszi kutyakomédiát, amikor a kormány elleni bizalmatlansági indítvány sikere után váratlanul visszaléptette az új kormány élére kijelölt Florin Cîţu pénzügyminisztert, hogy ő vehesse át a helyét.

Nem véletlen, hogy sem a pártvezetés tagjainak egy része, sem maga Cîţu nincs túlságosan elragadtatva az ötlettől. Elvégre az egész huzavona üzenete az, hogy nem is a járványhelyzetet és a gazdasági válságot hatékonyan kezelni képes koalíciós kormány mihamarabbi megalakítása a fontos, hanem Ludovic Orban politikai karrierjének megmentése. Mintha annyira megérdemelne bármilyen tisztséget is azt követően, hogy pártelnök-miniszterelnökként sikerült magabiztosan a második helyre navigálnia a választásokon a népszerűségi felméréseket még csupán néhány hónappal korábban is toronymagasan vezető pártját. Arról nem is beszélve, hogy az általa vezetett kormány teljesítménye sem feltétlenül indokolja, hogy visszatapsolják. Az Orban kapitány megmentése című tragikomédia csak még tovább erodálja a PNL ázsióját – és persze azon pártokét is, amelyek koalícióban kívánnak vele kormányozni.

A helyzet ugyanis a hírhedt mexikói felállást idézi, amelyben az érintettek egymást tartják sakkban. Pedig jó lenne minél hamarabb túllépni a belső vitákon, és megnevezni a közös kormányfőjelöltet, valamint felállítani a kormányt. Minden egyes késlekedéssel töltött perc ugyanis tovább rombolja a koalícióra lépni kívánó pártok hitelét. És az extrém jelszavakat hirdető, magukat a hagyományos pártokkal, illetve az egész rendszerrel szemben álló erőknek kedvez. A semmiből hirtelen 9 százalékos parlamenti erővé avanzsált szélsőséges, soviniszta AUR a háttérben máris elégedetten dörzsöli a kezét.