2010. december 16., 10:472010. december 16., 10:47
Nos, olyan embert keveset ismerek, aki kifejezetten utálná az ünnepi hangulatot, a készülődést – divatos kifejezéssel: ráhangolódást –, de olyat egyet sem, aki ezt a számtalan jó tanácsot képes is betartani. Pedig a Fennvaló látja lelkem, én mindent megpróbálok. Az még hagyján, hogy adventi koszorút készítek – de hibádzik, hogy az alapot készen vásároltam, csak a díszítést tettem rá saját kezűleg.
Elmulasztottam kisétálni a téli erdőbe fenyőágakat gyűjteni hozzá, az összes (nem létező) gyerekem, kutyám és macskám segítségével családi programként összefonni a szőnyegen, és közben karácsonyi dalokat énekelni. S ha már az erdőnél tartunk, a karácsonyfával is bajban vagyok. Miután ugyanis tavalyelőtt szenteste délutánján még javában róttuk az utcákat egy megfelelő fenyőért, és végül csak a közeli hipermarketben találtunk egy kis műfát, de már egészen megszerettük – nekünk az idén is ugyanő fog szolgálatot tenni. Kicsit kisebb, kicsit műanyag, de a mienk. Tudom, legalább öko – legalábbis amíg ki nem dobjuk majd. Bár addigra talán mifelénk is kitalálják, hogyan lehet újrahasznosítani.
Sütés-főzés. Na itt vagyok még nagyobb bajban. A sütőm ugyanis másfél éve nem működik. Van viszont a közelben egy snájdig kisbolt, ahol igen olcsón lehet tetszetős kalácsot kapni – igaz, a csomagolásán a román nemzeti lobogó díszeleg, de ez engem még szenteste sem fog zavarni abban, hogy kakaóba aprítsam a tartalmát. Ami friss és finom – ergó valószínűleg egyáltalán nem olyan, mint amilyet én sütnék, ha lenne sütőm. Nagy családi vacsora – hát ezzel csak az a gond, hogy nincs nagy család, csak két kicsi. Igénytelen volnék? Lehet, de nem bánom, sosem voltam egy Cosmo-lány. Hogy mi az a Cosmo-lány? Nos, egyet mondhatok: aki nem tudja, örüljön neki!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.