Magyarország: győztesek és győztesek

Az, hogy mindkét oldal a diadalát hangoztatja, a saját szempontjából mindenképpen jogos. Hiszen miközben a kormányoldal a leadott szavazatok számában tekintve ezúttal is jócskán rávert az ellenzékre – olyannyira, hogy parlamenti választások esetén az eredmény kényelmes többséget eredményezne számára –, az is kétségtelen tény, hogy az ellenzéki oldal több nagyváros mellett elhódította Budapest főpolgármesteri tisztségét. Ennek pedig önmagában véve nagyobb az értéke, hiszen ők azok, akik Budapesten, több, eddig „ősfideszesnek” számító budapesti kerületben, valamint többek között Pécsett és Miskolcon konkrétan is cselekvő, döntéshozó pozícióba kerültek a rájuk leadott voksok nyomán.

Az ellenzéki siker oka igencsak többrétű. Elsősorban annak tudható be, hogy az elvileg tökéletesen ellentétes nézeteket valló pártok – a balliberális DK-tól kezdve a szélsőliberális Momentumon át a magát baloldalinak tartó MSZP-Párbeszédig, az eddig a szélsőjobbot erősítő, mára identitását vesztett Jobbikig és a nemzeti liberális-zöld, szintén eltűnőben levő LMP-ig – félretették nézetkülönbségeiket, és csak arra koncentráltak, amely mindannyiukban közös: a Fidesz-KDNP-val szembeni gyűlöletre. Sokan gondolnak most arra: mindez olyan, egymással összeegyeztethetetlen doktrínákat követő pártokból álló konglomerátum, amely nem működhet hatékonyan, hiszen céljaik teljesen kioltják egymást. Ez nem kizárható, azonban a forrásokhoz való hozzáférés, a hatalomgyakorlás lehetősége működhet olyan tényezőként, amely az ellentétek jegelésére ösztönöz. Legalábbis addig, amíg még több hatalomhoz jutnak, hogy aztán A hegylakóból ismert „Csak egy maradhat!” jelszót alkalmazva mindenki mindenkit megpróbáljon hátba döfni.

Ebben a műfajban kétségtelenül jelentős tapasztalati előnnyel rendelkezik Gyurcsány Ferenc, aki a legrutinosabb és -gátlástalanabb az ellenzéki összefogás politikusai közül, ami egyrészt a többi ellenzéki párt, másrészt az ország és a nemzet szempontjából sem kecsegtet sok jóval.

Bizonyára Borkai Zsolt győri polgármester botránya is hozzájárul valamelyest az ellenzéki sikerekhez, de azért a mostani voksolás eredményét már a májusi EP-választások végkimenetele is előrevetítette, másrészt Budapest kapcsán közismert, hogy nagyobb arányban vannak jelen a liberális és baloldali polgárok. Ezért tudott elsősorban itt gyökeret ereszteni a Momentum is, amely eddig azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy megtorpedózta a magyar soft power erősítésére alkalmas olimpiarendezési szándékot, illetve azzal, hogy az EU intézményeiben körömszakadtáig küzd a magyar érdekek érvényesítése ellen, amikor megpróbálja megtorpedózni a kormánypárti politikusok EP-bizottsági kinevezését.

A kormányoldal térvesztésében az is közrejátszhatott, hogy sokan vannak a jobboldalon, akik számára nem jelent hívó szót, mozgósító erőt a bevándorlással vagy Soros Györggyel kapcsolatos kampány, ehelyett többet szerettek volna hallani arról, hogy érdemben milyen településirányítási és -fejlesztési terveik vannak a jelölteknek.

A határon túli magyar közösségek szempontjából is fontos a mostani eredmény. Egyrészt a már említett Gyurcsány miatt, aki az őt szektás rajongással imádó híveit nem kis mértékben a határon túli magyar közösségek elleni uszítással tartja össze. Esetleges további erősödése már csak ezért sem jelentene jó hírt.

Másrészt érdemes megvizsgálni, hogyan reagált a román közvélemény a fejleményekre. A román média gyakorlatilag egyöntetű ujjongással fogadta az eredményt – volt olyan publicista, aki már egyenesen Orbán Viktor bukásának nyitányát vizionálta. A vágyvezérelt gondolkodás ilyetén megnyilvánulásai is bizonyítják: hiába a divatos, eurokonform máz, Bukarestben csakis akkor nyugodtak, ha Budapesten olyan kormány van, amely nem próbálja a régiós együttműködés ösztönzésével erősíteni nemzetközi mozgásterét, és pláne nem próbálja tevőlegesen, jelentős támogatások és beruházások révén erősíteni a határon túli magyar közösségeket.

Persze a kormányoldalnak nincs miért pánikolnia, a parlamenti választásokig még három év van hátra. Addig van ideje levonni a tanulságokat, és kormányzását, politikai mondandóját, kampányjelszavait ahhoz igazítani, hogy a széthullott ellenzék összeállása nyomán most már a jelek szerint ismét van komolyan veendő hazai ellenfél.