Lecke ukránoknak: nem csak a fegyver segítség

Ezt a sokkal inkább elvárásként – sokak szerint követelésként –, mint kérésként támasztott igényt Volodimir Zelenszkij fogalmazta meg még a múlt héten, egy kijevi metrómegállóban tartott maratoni sajtótájékoztatóján. Az ukrán elnök tudta jól, kinek üzen: vasárnap Kijevbe látogatott az Egyesült Államok külügy-, valamint védelmi minisztere, és mint a titokban tartott vizit után kiderült, nem szimbolikus ajándékkal érkeztek a háború sújtotta országba.

A washingtoni illetékesek több mint 700 millió dolláros új katonai támogatást jelentettek be Ukrajnának – és a Kijevet eddig is fegyverekkel ellátó európai országoknak –, így Amerika a február végén indított orosz invázió óta már több mint 3 milliárd dollárral járult hozzá az ukránok felfegyverzéséhez.

Amihez még hozzáadódik számos nyugat- és közép-európai ország, ama államok segítsége, amelyek úgy döntöttek, hogy a különböző gazdasági-kereskedelmi büntetőintézkedéseken túlmenően katonai formában is kiállnak az Oroszország által lerohant Ukrajna mellett.

Zelenszkijék ezáltal kicsikarták a maximumot a Nyugattól. Nem sikerült ugyan rávenniük a NATO-t, hogy vezessen be légtérzárat Ukrajna fölött, és sem a katonai szövetség, sem más állam nem vállalta, hogy katonailag beavatkozik ukrán területen, a kijevi vezetés viszont hathatós támogatást kap fegyverek formájában is, aminek köszönhetően meghiúsíthatja, hogy az oroszok Ukrajna teljes elfoglalására gondoljanak, sőt a kelet-ukrajnai ütközet kimenetelét is bizonytalanná tegye.

Az még vita tárgya, hogy az Ukrajnának nyújtott fegyveres támogatás közepette jogilag világháborúnak tekinthetjük-e azt, ami zajlik, elmondható azonban, hogy de facto katonai konfliktus (is) dúl a Nyugat – elsősorban Amerika – és az Orosz Föderáció között.

Az ukránok szalmaszálként kapaszkodnak ennek a forgatókönyvnek a megvalósításába, nekik elemi érdekük a háború eszkalálódása, ennek tudható be, hogy a kijevi illetékesek nemzetközi fellépéseik, látogatásuk alkalmával mindenkitől fegyvereket követelnek. Egy háború sújtotta, áldozatnak tekinthető ország vezetői részéről ez érthető is, az viszont már nem, ha a kérés átcsap agresszív vagdalkozásba.

Európai körútja szófiai állomása során Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert annyira felbőszítette, hogy Bulgária nem hajlandó fegyvereket szállítani hazájának, hogy azt merte nyilatkozni: „aki nem nyújt katonai segítséget Ukrajnának, az támogatja az orosz agressziót, ukránok megsemmisítését”.

A diplomatához nem illő végletes kijelentés úgy hamis, ahogy van, elvégre rengeteg ország elítélte Putyin invázióját, a bucsai, kramatorszki tömegmészárlást, az orosz hadsereg által elkövetett háborús bűncselekményeket, viszont különböző megfontolásokból nem kíván katonailag, fegyverrel is beavatkozni a háborúba. Ilyen például Svájc, továbbá Németország nehézfegyvereket nem, mindössze könnyű fegyvereket hajlandó küldeni, ugyanakkor mindeddig Magyarország és Románia sem támogatta katonailag a vele szomszédos országot.

Más téren viszont annál inkább, hiszen Magyarország és Románia is ukrajnai menekültek százezreit segítette, közülük több tízezret tartósan be is fogadott, segélyszállítmányokat küld Ukrajnába. Ezt a segítséget elbagatellizálni, lenullázni a fegyverek megtagadásának állandó felemlegetésével, meglehetősen hálátlan dolog, és alkalmas arra, hogy sokakban eloszlassa, legalábbis csökkentse az Oroszország által egyoldalúan, minden ok nélkül megtámadott ukránok iránti együttérzést.

Az ukrán diplomácia vezetője bukaresti látogatása során „okosnak” nevezte ugyan vendéglátóit, igazság szerint Románia is ódzkodik fegyverek küldésétől, a PSD elnöke által bőszen javasolt, a sűrű balesetek miatt a földre parancsolt MiG-vadászgépek elajándékozása inkább a mérgezett alma kategóriájába tartozik.

Kijevnek arra kellene törekednie, hogy a lehető legtöbb államot állítsa maga mellé, és ne válogasson, melyik támogatja katonailag is az oroszokkal vívott háborúban, illetve melyik segít majd újjáépíteni Ukrajnát – vagy azt, ami megmarad belőle.