2010. október 05., 10:272010. október 05., 10:27
A hagyományos levelezésről rég leszoktam, a napi újságon kívül általában csak számlákat szoktam a lépcsőházi postaládában lelni, amiket az a kedves hölgy dob be, akit gyakran én engedek be a tömbházba. Nem mondom, kedves a szívemnek a Krónika, de mióta itt lakom, soha senki el nem vette tőlem, s ha nem is volt a helyén, az is legtöbbször a postaszolgálatnak volt köszönhető. Valaki azonban úgy vélhette, jobb, ha megvédelmezi szellemi termékünket – sajna még tőlem is: néhány napja ugyanis megjelent egy lakat a postaládámon.
Azt mondom, megjelent, és valóban így is van, mintegy a semmiből egyszer csak ott volt, amikor valahová indultamban gyanútlanul elsétáltam a postaládákig, hogy kivegyem az újságot. Első gondolatom az volt, hogy a lépcsőházfelelős (ismertebb nevén: házmester) mindegyik fiókra új lakatot tett, és bár az enyémen sose volt, most jutott belőle. Kulcs viszont nem jutott. Este be is kopogtattam hozzá, s megkérdeztem, van-e valamilyen elképzelése róla, hogyan kerülhetett oda az a lakat. Újabb meglepetés: fogalma sincs. Megdöbbenésemet látva még megoldást is ajánlott: le kell fűrészelni. De vigyázzunk ám, hogy a nagy igyekezetben nehogy leverjük az összes postaládát a falról. Kösz. Mondanom sem kell, ezt egyelőre nem próbáltuk meg. Várunk.
Logikus ugyanis, hogy valamelyik szomszéd a sajátja helyett véletlenül a mi ládánkat lakatolta le. Arra viszont semmilyen magyarázat nincs, hogy miért nem volt rá szüksége már egy hete. Az én újságjaim mindenesetre szépen gyűltek benne a hét folyamán, amíg vasárnap hites párom a fölső kis résecskén valahogyan ki nem erőszakolta őket onnan. Fűrészelni pedig nem fogok. Legfeljebb én is megtanulom, hogyan fér ki az újság ott, ahol bement, a borítékok pedig csak maradjanak a postaládában, nyugalomban. Vagy még ma este bekopogok minden lakásba a lépcsőházban, és – vállalva a valószínűleg megérdemelt furcsa tekinteteket, meg azt, hogy bolondnak néznek – mindenkit megkérdek, nem hiányzik-e a lakatja. A jóakarónak pedig hadd üzenjek ezúton: köszönöm, hogy aggódik a Krónika miatt, meg a számláim miatt – de utóbbiakat viheti, előbbire pedig fizessen elő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok