Kultúra ínséges időkben

Az online kapcsolattartás, a kultúra takaréklángra állított működése sok kérdést vet fel, megnyugtató válaszokat nyilván aligha adhat. Ami bizonyos, hogy átalakulófélben van a kulturális intézmények és közönségük kapcsolata, megváltoztak az alkotótól, előadótól a befogadóhoz vezető utak. Jelenleg nem látszik a fény az alagút végén, vagyis teljes bizonytalanságba vész, mikor adhat zöld jelzést a helyzet a szabadon, félelmek és megkötöttségek nélkül gyakorolható, személyes részvételű eseményeknek.

Sokan mondják, és jogosan, hogy a kulturális élet igazi lényege, lüktetése a közvetlen találkozások lehetőségében rejlik, és hogy a két dimenzióba történő szorítottság éppen ezt a varázslatot szürkíti meg. De azoknak is igazuk lehet, akik úgy közelítenek a korlátozottsághoz, hogy semmilyen körülmények között nem akarják elveszíteni a közönséggel való kapcsolatot, így inkább átmentik az online térbe, szem előtt tartva a folytonosságot, azt, hogy ínséges időkben is számíthasson a néző, a befogadó valamiféle kulturális élményre. Ennek szellemében gondolkoztak a nemrég zárult Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői, a jelenleg zajló, kétévente tartott kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, vagy az ezen is héten folytatódó Magyar Tudomány Napja Erdélyben eseménysorozat működtetői.

Nyilván kérdés, hogy mennyi marad az igazi, „lélektől lélekig” ható, élő eseményből, színházi vagy közösségi élményből, ha a néző otthon, számítógépe képernyőjén keresztül követi. De még így is pozitív az üzenete annak, ha egyáltalán be lehet kapcsolódni egy nemzetközi színházi fesztivál vagy tudományos konferencia online vérkeringésébe, ha nem halasztanak el, nem taszítanak a bizonytalan jövő homályába hasonló rendezvényeket.

Erőteljesen érezhető, hogy átalakulófélben van egész világunk, társas kapcsolataink, közösségi mozgásaink, és természetesen kulturális élményeink is. A mélyre ható változások pedig természetes módon befolyásolják a kulturális élet mozgásait és jövőjét is. Például egyáltalán nem kizárt, hogy a virtualitásba kényszerülés új műfajokat, stílusokat fog szülni, amelyek épp a kétdimenziós alternatívára adott válaszként keletkeznek, és az online lehetőségekhez igazodva épülnek ki.

Az valószínűleg és remélhetőleg változatlan marad, hogy az irodalomra, színházra, tudományra vevő közönség „kultúraéhsége” a gúzsba kötött lehetőségek közepette sem csillapul, sőt megmarad a ki tudja, mikor beköszöntő, járvány utáni időkre.