2010. november 23., 11:152010. november 23., 11:15
Visszatérve az általam eddig bérbe vett szobákhoz, a második lakás bizonyult a legzsúfoltabbnak, a kolozsvári, Monostor negyedi, Mehedinţi utcai, közismerten tömegzsúfoló, tízemeletes tömbházainak egyik gyufásskatulyányi doboza.
A nap és az éjszaka minden órájában emberek lepték el a tömbházak közötti kis utcákat, ott ültek az öregek, naphosszat kártyáztak, sakkoztak, vagy csak bámészkodtak (egy falumbéli szerint várták a csordát), éjszaka pedig előbújtak a kikent-kifent tinik zenélő telefonjaikkal, hajnalban pedig a mulatságból hazatérő éneklő részegek. Mindezen zajforrásokon felül egy reggel buldózer és ütve fúró gép hangjára ébredtem, s ez a szokásom az elkövetkezendő két hónapra is megmaradt. A kis utcának ugyanis feltörték az aszfaltját, majd földet hordtak, alapot készítettek, betonoztak, egyszóval hangoskodtak minden áldott nap. A frissen lerakott útburkolaton aztán megérkezett az engem költöztető autó, mert olcsó, és jó lakásra találtam a központban.
Az már csak a sors iróniája, hogy az új pincelakás ablaka, ahová költöztünk, az utcára nyílott, ahol hiába volt lezárva az autósok előtt a járda, a kis fémoszlopok napok alatt csavarodtak ki véletlenül a helyükből. Ennek rövidesen az lett a következménye, hogy mindenféle autók kezdtek el parkolni közvetlenül az ablakunk alatt, illetve felett, így nemhogy a fény nem jött be, de olyan kipufogógázszag volt, mintha egész nap egy bicikli fékjét próbálgattuk volna a konyha kövén. Jelenlegi lakásom nagyjából azóta szépül, mióta odaköltöztem. Kora ősztől szigetelik, festik, fúrják-faragják, építőtelep lett a lépcsőházból, a rózsakertből, s a szobámból is, miután egy nap nyitva felejtettem az ablakot, a szigetelőanyag apró darabjai pedig ellepték a könyvespolcot, kiterített ruhákat, de még a tévé lapjára is előszeretettel ragadtak fel. És most feltúrták az egész utcát. Ha jól számolom, még van egy hónapom, amíg befejezik, aztán a hagyományokat követve újból keresnem kell egy olyan albérletet, ahol igényeimnek megfelelő zajforrások töltik be napjaimat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok