Közös ünnepek, közös nevezők

A nyár második fele immár sok éve ezekről az ünnepekről szól, amikor nemcsak az adott város és környéke, hanem tágabb értelemben az egész magyar kultúra élénkülni látszik. Ha számokban akarjuk érzékeltetni, hogy immár „gyakorlott”, jól működő rendezvényekről van szó, akkor – a teljesség igénye nélkül – sorra lehet venni őket.

A kincses városban épp most zajlik a 13. Kolozsvári Magyar Napok, amely egész Erdély, sőt a magyar kulturális élet egyik legnagyobb seregszemléje több mint 450 programpontjával.

Szintén a héten tartják a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokat, amely immár a 21., majd jövő héten várja a közönséget a 9. alkalommal tartandó Vásárhelyi Forgatag, szeptemberben pedig a nagybányai magyarság Főtér fesztiválja. De ebbe a sorba illeszkedik természetesen a tavaszi háromszéki Szent György Napok, a Brassói Magyar Napok, a Temesvári Magyar Napok, a nagyszebeni Hungarikum Napok, és a sort lehetne folytatni. Ezeknek az ünnepeknek a kulturális pezsgés felerősítésén, a szórakoztatáson túlmenően az is nem titkolt célja és pozitív hozadéka, hogy nagybetűs Találkozási lehetőséget teremtsenek, kínáljanak: például az elszármazottak is erősítsék kötődésüket a városhoz, az ott maradókhoz.

De a „lélektől lélekig” vezető személyes találkozások a városlakók körében is gyakoribbak ilyenkor, hiszen a számtalan, változatos műfajú programpont abban segít, hogy ezek alatt a napok alatt olyanokat is közös nevezőre hozzon az ünnep, akik a hétköznapokon ritkábban futnak össze.

Ugyanakkor természetesen nemcsak a magyar közösséget célozzák a városünnepek, hiszen a többségi nemzet tagjai is részt vehetnek a programokon: például a képzőművészeti, zenei vagy gasztronómiai kínálat befogadása nem anyanyelvfüggő. És szintén nem anyanyelvfüggő annak a csodának a befogadása sem, amit a gyönyörűen felújított, fenséges, impozáns kolozsvári Szent Mihály-templom látványa kínál az oda betérőnek.

Ugyanakkor az is jó, ha mások is láthatják, tapasztalhatják: a magyar közösségek minőségi, kulturált eseményeket kínálnak, egyetemes értékeket felsorakoztató rendezvénysorozatokat tudnak tető alá hozni évről évre.

Ha mindezekbe belegondolunk, talán a folyamatos borúlátásunk is enyhülhet. Amikor azon siránkozunk, hogy mennyi mindentől fosztják meg az erdélyi magyar közösséget a történelem különféle mozgásai, hogy számtalan a jogainkat, létszámunkat megnyirbáló tényező, hogy egyre fogyunk, akkor jó lenne, ha eszünkbe jutna az is: közben mennyi gyönyörű lelki, szellemi, közösségi érték, sőt csoda birtokosai vagyunk. És hogy az évről évre megszervezett városünnepek a jövőben is erősíteni fogják ezeket az értékeket, amiként bennünket is. Talán ez a derűlátó gondolat is közös nevezőnk lehetne.