Balogh Levente
2022. április 29., 09:522022. április 29., 09:52
Bár a tábornokból lett miniszterelnök, Nicolae Ciucă enyhén szólva sem legendás retorikai képességeiről ismert, beszédírói néha mégis gondoskodnak róla, hogy ne csupán arra kapja fel az ember a fejét, ha még az előre megírt szöveg felolvasása is alig leküzdhető kihívást jelent számára.
Így volt ez a múlt héten is, amikor a város román többségű vezetői által hivatalos „városünneppé” nyilvánított napon, Nagyvárad 1919-es román megszállásának április 20-i évfordulóján mondott beszédet, amelyben arról tett említést, hogy nem csupán a város akkoriban elenyésző számú román lakossága fogadta éljenezve a bevonuló idegen hadsereget, hanem a magyarok is. Ami még a legnagyobb engedékenységgel sem nevezhető egyébnek történelemhamisításnál.
Ez persze román berkekben sohasem számított ritkának, különösen Erdély megszerzése kapcsán. Ám Nagyvárad vonatkozásában a helyi román illetékesek néhány évvel ezelőtt mégiscsak érezték, hogy egy, 1919 áprilisában 93 százalékban magyar többségű város esetében valamivel mégiscsak meg kell indokolni, miért kell „felszabadítónak” tekinteni a román hadsereget.
Ezért kitalálták, hogy a Traian Moşoiu tábornok vezette román csapatok Kun Béla kommunistáinak uralma alól szabadították fel a várost. Amivel csak annyi a gond, hogy egyszerűen nem igaz. A rossz emlékű Tanácsköztársaság egyre népszerűtlenebbé váló váradi képviselői ugyanis már napokkal korábban elszeleltek a városból, ahol visszavette a hatalmat a legitim magyar közigazgatás, Rimler Károly polgármesterrel az élen.
És igaz ugyan, hogy a kommunisták visszatérésétől tartva maga Rimler kérte fel a románokat, hogy vonuljanak be a városba, de ezt egyetlen pillanatig sem azért tette, mert szerette volna, ha örökre ott maradnak.
Hanem azért, mert a Tanácsköztársaság terroruralmának felszámolásával az antant által megbízott román hadseregben látta a biztosítékát annak, hogy a vörösök tényleg nem térnek vissza. Vagyis enyhén szólva is retorikai túlzás a bevonuló románokat lelkesen üdvözlő helyi magyarokról beszélni, mint ahogy a románok „felszabadítóként” való emlegetése sem helyénvaló. Főleg úgy, hogy rögvest be is jelentették: a város megszállásával úgy tekintik, hogy az Románia birtokába került.
Mindezt sokszor, sokan leírták, leírtuk már, ezeken a hasábokon is. Ami miatt mégis fontos ismét megemlíteni, az, hogy most a még mindig mintegy 50 ezer magyar számára otthonul szolgáló városban Románia miniszterelnöke szájából hangzottak el az említett sületlenségek.
Az egyértelműen kijelenthető, hogy Ciucă azért állt elő a valósággal köszönőviszonyban sem álló kijelentéssel, hogy legitimálja a román megszállást, amely aztán az első világháborúban győztes nagyhatalmak jóvoltából permanens román uralommá vált a város fölött.
Ugyanakkor a kijelentésnek magyar szempontból létezhet egy valamivel jóindulatúbb megközelítése is. Az ugyanis akár úgy is értékelhető, hogy a román kormányfő közös pontokat keresett a magyar és a román közösség között, megpróbálva ezzel azon elemekre helyezni a hangsúlyt, amelyek összekötik a két népet, azok helyett, amelyek elválasztják őket. Utóbbi alapvetően dicséretes gesztus lenne.
Mind Magyarország és Románia, mind az erdélyi és partiumi magyar közösség szempontjából fontos, hogy javuljon a magyar–román viszony. Valóban lényeges volna, hogy a két, egymás tőszomszédságában, jelentős részben ugyanazon a területen élő nemzet között fölfedezzük a közös pontokat, amelyek előmozdíthatják az együttműködést, a közös célok megtalálását és megvalósítását, ami akár a történelmi megbékélés előszobája is lehetne.
És akár oda is elvezethetne, hogy a mindenkori bukaresti illetékesek belássák: a magyar–román feszültség enyhítését éppen az akadályozza, ha nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra. Míg ha az ország sikerességéhez nélkülözhetetlen erőforrásként értékelik őket, és szavatolják a nekik járó egyéni és kollektív kisebbségi jogokat, az – különösen a jelenlegi, háborús környezet fényében – segíthet a válságok leküzdésében.
Ennek elérésére azonban nem biztos, hogy a bornírt történelemhamisítás a legjobb eszköz.
Balogh Levente
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Rostás Szabolcs
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Balogh Levente
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Balogh Levente
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Páva Adorján
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
Balogh Levente
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Rostás Szabolcs
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
szóljon hozzá!