Kinek mi a pótolnivalója?

Az nem kétséges, hogy az oktatási élet minden érintettje, így a pedagógus, a diák és a szülő is pontosan érzékeli: a távtanítás sok tekintetben kudarcnak minősíthető, hiszen sem eléggé hatékony, sem eléggé életszerű nem lehet. De hogy ennek ellensúlyozásaként többletórákkal orvosolná a hiányosságokat az aktuális miniszter, az egyrészt jelen helyzetben is megkérdőjelezhető, másrészt ennél jóval messzebbre vezet. Méghozzá olyan „örökzöld” problémákhoz, amelyekhez bő harminc év alatt sem volt képes megfelelően viszonyulni a hazai iskolarendszer.

Évtizedekben mérhető ugyanis az időtávlat, mióta nyögik a diáknemzedékek a fölöslegesen túlméretezett tananyag súlyát: indokolatlanul sok a tantárgy, minden tárgyból hatalmasak a követelmények, még mindig főként a lexikális tudást halmozzák és kérik számon iskolai keretek közt. Úgy, hogy vajmi kevés idejük jut a gyerekeknek a szabad levegőn való mozgásra, testedzésre, kreativitásuk fejlesztésére. Arról nem is beszélve, hogy a túl sok követelmény, feladat, bifláznivaló miatt a gyerek általában már elemiben elveszíti eredendő kíváncsiságát, érdeklődését a tudás és megismerés iránt, és nem ösztönzőnek, hanem inkább tehernek érzi a tanulást.

A járványhelyzet hozta kényszermegoldások pedig újfent rávilágítanak ezekre az akut gondokra, közben úgy tűnik, igazi megoldások továbbra sem körvonalazódnak a horizonton: a döntéshozók további súlyokat pakolnának a diákok vállára. És a tanárokéra is, még ha ki is fizetnék nekik a pluszórákat. Megkérdeznénk halkan: ahelyett, hogy az amúgy is elcsigázott, az egysíkú online tanulásba belefáradt gyermekeket többlettanórákkal terhelik, nem kellett volna inkább lefaragni a kötelező tananyagból? Nem lett volna indokolt észszerűen szellősebbé tenni a követelményrendszert úgy, hogy a túl sok fölösleges tanulnivalóból bár valamennyit kihagyjanak?

Egyébként a tervezés hiányát, a hegy alatt abrakolást jelzi, hogy bár lassan egy éve jórészt a virtuális térbe szorult az oktatás, az illetékesek még mindig nem dolgoztak ki életképes alternatívát arra vonatkozóan, hogy miként lehetne pótolni a hiányosságokat. Holott kezdettől fogva világosan érzékelhető volt, hogy a távtanításnak meglesznek a hátulütői, pláne, ha huzamos ideig tart. Szóval nagyon úgy tűnik, nemcsak a diákokat kellene odatenni, hogy pótolják be a hiányosságokat.