Ki fizet a végén?

Bizonyára Önök is jól emlékeznek: a jelenleg regnáló szociálliberális kormány azzal a gazdasági abszurdummal nyert választásokat, hogy fizetés- és nyugdíjemelések mellett adócsökkentések lesznek, s az év elején nagy garral hozzá is láttak hagymázas elképzeléseik megvalósításához. Lesz pénz – hajtogatták, mint egy mantrát, de nehéz lenne elhinnünk, hogy akár ők maguk egy percig is hittek abban, hogy lázálmos képzelgéseik megvalósíthatóak, hiszen – ahogy akkor is írtuk – nem kell gazdasági Nobel-díj ahhoz, hogy az ember belássa, nem lesz jó vége annak, ha kevesebb bevétel mellett több kiadást terveznek.

És nem is lett, erre bizonyíték a tervbe vett, a kormányprogramban nem szereplő adóemelés. A király tehát meztelen, s be is vallotta, hogy alaposan átvert mindenkit. Mi meg állunk itt leforrázva, s számolgatjuk, hogy a literenkénti 40–50 banis üzemanyagár-emelés nyomán mennyivel drágul az élet, mennyibe fog nekünk kerülni, ez a jó kis átverés. Félő ugyanakkor, hogy ez csak az első lépés, a költségvetésen egyre növekvő lyuk betöméséhez ennél jóval többre lesz szükség, és további adóemelések jönnek.

Akadnak elemzők, akik ennél is pesszimistábbak, s arról beszélnek, hogy a gazdaság jelenlegi alakulása – a sok adakozással és felpörgött fogyasztással – vészesen hasonlít a tíz évvel ezelőtti helyzethez, és ha nem változik semmi, akkor egy éven belül elkerülhetetlenné válik az újabb válság kialakulása.

A kormány azonban továbbra sem adja semmi jelét annak, hogy hallgatna a józan hangokra, amelyek az év eleje óta figyelmeztetik a helyzet fenntarthatatlanságára, semmi sem utal arra, hogy hosszú távú, konstruktív tervekkel próbálnák kompenzálni a kampányadakozást. Padlógázzal vezetik tovább az országot a szakadék felé, az üzemanyagot pedig ezúttal is velünk fizettetik meg.