Bálint Eszter

Bálint Eszter

Ki fizet a végén?

2017. augusztus 14., 11:18

2017. augusztus 14., 11:18

A szociálliberális kormány tulajdonképpen bevallotta kudarcát azzal, hogy bejelentette, szeptembertől megemeli az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót, az állami költségvetésnek ugyanis szüksége van arra az egymilliárd lejre, ami kiesett a hétcentes extra jövedéki adó eltörlésekor.

Bizonyára Önök is jól emlékeznek: a jelenleg regnáló szociálliberális kormány azzal a gazdasági abszurdummal nyert választásokat, hogy fizetés- és nyugdíjemelések mellett adócsökkentések lesznek, s az év elején nagy garral hozzá is láttak hagymázas elképzeléseik megvalósításához. Lesz pénz – hajtogatták, mint egy mantrát, de nehéz lenne elhinnünk, hogy akár ők maguk egy percig is hittek abban, hogy lázálmos képzelgéseik megvalósíthatóak, hiszen – ahogy akkor is írtuk – nem kell gazdasági Nobel-díj ahhoz, hogy az ember belássa, nem lesz jó vége annak, ha kevesebb bevétel mellett több kiadást terveznek.

És nem is lett, erre bizonyíték a tervbe vett, a kormányprogramban nem szereplő adóemelés. A király tehát meztelen, s be is vallotta, hogy alaposan átvert mindenkit. Mi meg állunk itt leforrázva, s számolgatjuk, hogy a literenkénti 40–50 banis üzemanyagár-emelés nyomán mennyivel drágul az élet, mennyibe fog nekünk kerülni, ez a jó kis átverés. Félő ugyanakkor, hogy ez csak az első lépés, a költségvetésen egyre növekvő lyuk betöméséhez ennél jóval többre lesz szükség, és további adóemelések jönnek.

Akadnak elemzők, akik ennél is pesszimistábbak, s arról beszélnek, hogy a gazdaság jelenlegi alakulása – a sok adakozással és felpörgött fogyasztással – vészesen hasonlít a tíz évvel ezelőtti helyzethez, és ha nem változik semmi, akkor egy éven belül elkerülhetetlenné válik az újabb válság kialakulása.

A kormány azonban továbbra sem adja semmi jelét annak, hogy hallgatna a józan hangokra, amelyek az év eleje óta figyelmeztetik a helyzet fenntarthatatlanságára, semmi sem utal arra, hogy hosszú távú, konstruktív tervekkel próbálnák kompenzálni a kampányadakozást. Padlógázzal vezetik tovább az országot a szakadék felé, az üzemanyagot pedig ezúttal is velünk fizettetik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.