2010. november 29., 13:072010. november 29., 13:07
Ez három. Miután végzett, valamilyen szürke porral még le is szórta. Ettől aztán olyan lett az a városrész, mintha az Etna füstölögne a főtéren. Parkoló autó, fa, fű és egyáltalán minden, ami a tapintatos útmunkás szekere elé került, egybeolvadt az aszfalttal. Ez négy – a lakosoknak itt telt be a lap. Egyébként ők rég elveszítették a fonalat, nem tudják, milyen jelet tegyenek a számításban szereplő összegek közé. A legjobban talán a kérdőjel mutatna ott! Pár napra rá komoly lyukak jelentek meg a szóban forgó útszakaszon.
Ez lenne az öt, de ki számolja már! Tovább is van, mondom még. Az önkormányzat nem fizet, sőt újracsináltatja a munkát. Út nincs, pénz nincs, az anyag kárba veszett. A szorzás végére vajon ki milyen eredményt írna? Abból az energiából és befektetésből, amelyből egy utat többször újítanak fel hanyagul, hányat lehetne rendbe tenni egyszer rendesen? Nem elszigetelt a jelenség, hiszen már volt hasonló a városban, a szomszédban, az országban is többször. Kétszer olyan lassan és olyan rosszul dolgozni nagyobb divat, mint egyszer pontosan, szépen.
Még a tél sem jött el, és már rosszak az új utak. El sem merem képzelni, milyenek lesznek, amikor végigmegy rajtuk a rőt szakállú mínusz húsz és a jó öreg olvadás. Nagy úr a fagy! Az ember azért dolgozik egész nyáron, hogy a telet átvészelje valahogy. Van, akinek ez nem sikerül. Ilyenek az új aszfaltrétegek, a köztéri padokon alvók és frissen végzett egyetemisták hosszú távú elképzelései. Nem embernek kedvező világ ez a mai, sokkal inkább a számok és a statisztikák érzik jól magukat benne. Tervekkel telik a padlás, a pince pedig egyre üresebb.
De jó volna számnak lenni! Nemcsak azért, mert a hatos mindig hatos marad, illetve csak akkor lesz kilences, ha fejre áll, hanem mert akkor tudnánk, hol a helyünk. Kétszer olyan rosszul élünk, mint négy éve – mondja a pesszimista, de kétszer olyan jól, mint két év múlva fogunk – válaszol az optimista. A bizonytalanság és a reményvesztettség a legjobb barátunk. Vajon mikor lesz tele azoknak a zsebe, akik a mi zsírunkon híznak, és engednek minket is a moslékosvályú közelébe? Legalább a szaga hadd csapja meg az orrunkat!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok