2011. január 13., 10:002011. január 13., 10:00
A művészek viszont másak, és merem állítani: csakis a nagy művészek, nem a feltörekvők, a mellveregetők, az állandó bizonyítási kényszerrel küzdők, hanem azok az igaziak, akiktől nem kell megkérdezni, hogy mikor kezdett zenélni-festeni-játszani, mert magunktól is tudjuk. Nekem az idős művészek a kedvenceim. Nemcsak hatalmas tudásuk és tapasztalatuk miatt, hanem azért is, mert egy olyan típusú derűs nyugalom árad belőlük, ami nem terem meg minden bokorban, és ami a beszélgetőtársat, a riportert is megérinti, hogy az egy percre el is felejti, hogy épp dolgozik.
Persze mindig izgulok az interjúk előtt. Tegnap például a nyolcvanötödik évét betöltött Kristófi Jánost kerestem meg enyhén szorongva, nehogy valami egetverő butaságot kérdezzek a legidősebb és legszeretettebb nagyváradi festőművésztől. Az ajtócsengő nem működik, telefonálnom kell, kijön értem a kapuba. Ősz szakálla fölött állandó mosoly, három kutyáját erélyes hangon utasítja rendre. De azért elmondja, melyik a jó pocfogó, s melyik őrzi a házat. Az ódon belvárosi polgári ház szűk és sötét előszobájából méretes zöld ajtó vezet a nappaliba. A félhomályban körös-körül szekrények, nehéz, faragott bútorok, festőállvány és persze rengeteg kép.
Az agg mester három karosszéket is egymás mellé húz, hogy arra üljek, amelyik tetszik. Felesége a szobában figyeli az interjút – mikor tíz gyerekükről kérdezek, egymásra nevetnek. Nyitókérdésemre csapongani kezd, meg is rémülök, mire számítottam? Hogy lesz ebből interjú? Szép lassan helyrezökken aztán a gondolatmenete. Rosszul hall, ezért hangosan kérdezek, de sokszor már kérdeznem sem kell, elébe megy. Így szokott ez lenni.
Mindenről véleménye van, szinte állandóan csukott szemmel magyaráz, és engem egyszer csak megszáll az ő nyugalma. Kuporgok mellette egy diktafonnal, és arra gondolok, milyen furcsa, hogy az, ami számára megszokott gondolat, amit talán minden tanítványának elmondott már, hozzám mintha a múltból szólna. Mintha magam is egy valahogyan megmaradt múltfoltba léptem volna, amikor a házba benyitottam. Kifelé is elkísérnek a kutyák, ő pedig még a kapuban is mesél. Kár, hogy nem hagytam nála a diktafont egészen holnapig.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok