Hirdetés
Páva Adorján

Páva Adorján

Idegek autonómiaharca

2018. május 31., 10:062018. május 31., 10:06

Autonómiaügyben régóta idejétmúlt az a megállapítás, miszerint nem szabad fejjel a falnak rohanni. A fővesztés terhe ugyanis nem azok vállát nyomja, akik ma még hisznek az önrendelkezés megvalósításában, és tenni próbálnak érte.

Az a bizonyos fő már annyit kapott, hogy ellenáll a falból sugárzó fájdalomnak, és addig áll a helyén, amíg viszi a test. Így hát nincs azzal semmi gond, hogy az autonómiastatútum kidolgozói már a tervezet végleges parlamenti elutasításának másnapján bejelentették: ismét a statútum benyújtására készülnek. Ha másért nem: legalább az akaratosság okozta hajszálrepedések csúfítsák el azt a bizonyos falat.

Az autonómiatervezet sorsáról döntő szenátus tagjai a várakozásoknak megfelelően nem zárkóztak el a heves, sértő megnyilvánulásoktól. Agyrém, az ország „kilyukasztására” irányuló szándék, tiszteletlen, sértő, botrányos, az együttélést megtagadó kezdeményezés – vágták a statútumot támogató magyar honatyák fejéhez a vita, illetve a szavazás során, de olyan román szenátor is volt, aki idegesítőnek nevezte a beterjesztést. Talán az utóbbi „jellemzés” a legigazabb: a többség úgy viszonyul a kisebbség megmaradását célzó kezdeményezésekhez, mint az ablakon beszálló légyhez: legszívesebben lecsapnák a konyharuhával, csak hát azok a fránya szabályok, jogok és kényszervállalások nem engedik, így hát kénytelenek elviselni az agyukra menő zümmögést.

Ugyanígy idegesíti őket minden, ami úgymond magyarügy, de mivel nem tudnak erőszakkal leszámolni a zavaró tényezővel, olyan átfogó riasztórendszert dolgoztak ki, amelynek minden egyes láthatatlan „alkatrésze” – legyen az hivatásos feljelentő, hivatalnok, önkormányzati frakció, polgármester, prefektus, parlamenti képviselő, kormánytag, pártvezető vagy államfő – bármikor képes átkapcsolni „kicsináló” üzemmódba. Ennek a gépezetnek a „védjegye” a zászló-, felirat- és táblaüldözés, a leszavazás, a megvonás, az ellehetetlenítés, a kitiltás.

Kulcsár-Terza József, a statútum beterjesztője a tervezet mostani „vesszőfutása” során egy adott ponton azt nyilatkozta, nagy áttörésként értékeli, hogy civilizált párbeszédet lehet folytatni erről a témáról. Valóban voltak erre utaló (halovány) jelek, hiszen például az egyik szakbizottság román elnöke tartózkodott, amikor a testület a statútumról szavazott. Az összképen azonban nincs mit szépíteni. Mint ahogy azon sem, hogy – amint Kulcsár-Terza is megfogalmazta –, ha időben, 20–25 évvel ezelőtt kezdünk el bátran nekicsapódni annak a bizonyos falnak, minden bizonnyal ma máshol tartana a párbeszéd.

Többször elhangzott, hogy a román társadalom nincs felkészülve eme igazán európai eszme, az autonómia befogadására, de azt sem szabad feledni, hogy bizony nagyon sokáig az erdélyi magyar politika sem volt felkészülve annak tisztességes, bátor képviseletére. Kulcsár-Terza mostani „magánakciója” már csak arra is jó volt, hogy RMDSZ-es honatyákat késztetett az önrendelkezés eszméjének parlamenti megvédésére. Ami távolról sem nevezhető sikernek, de ez is valami: talán a jövőben nem egymást fogjuk még jobban idegesíteni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A Hormuzi-szorosban süllyed el a NATO?

Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tanulságok egy még le sem zajlott választás kapcsán

Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.

Balogh Levente

Balogh Levente

PSD-s kampányzsarolás: Bolojan a célkeresztben

Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.

Páva Adorján

Páva Adorján

Brüsszeli hóbort zöldje felé űz a rideg energiavalóság

A drága energia, a méregdrága üzemanyag és az egyre erőteljesebb megélhetési nyomás korában egyre kevésbé látszik elvont brüsszeli jelszónak, buta és költséges hóbortnak a zöld átállás Erdélyben.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Sport a lecserélhető zászló árnyékában

Mi történne, ha Szoboszlai Dominik a magyar foci botladozásait megelégelve egy napon úgy döntene, hogy az angol válogatottat erősíti? Elgondolni is rossz. Márpedig a sport elüzletiesedésének világában a nemzeti identitás, a zászló is lecserélhetővé vált.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Megkésett és elégtelen romániai válaszok az energiaválságra

Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajna, Románia és Magyarország – stratégiai partnerség és halálos fenyegetés között

Üzenetértékű, hogy Románia és Ukrajna partnerségi megállapodást kötött, de kérdéses, mi lesz a kisebbségekkel – az időzítése kapcsán pedig némi olyan érzése is van az embernek, hogy Kijev és Bukarest a magyar választási kampányba is beszállt egy kicsit.

Hirdetés