2010. december 14., 11:082010. december 14., 11:08
Ezt egyszer már végigszórakoztam, amikor több időm volt, de az eredménye az lett, hogy rövid időn belül új elektronikus postacímet kellett foglalnom más szolgáltatónál, mert a napi több mint száz kéretlen levelet, úgynevezett spamet már nem győztem törölni. Szóval, megtanultam a leckét a saját bőrömön, és most már azt sem csinálom, amit régebb, hogy szólok a kedves ismerősnek, ne fárasszon a hasonló tárgyú levelekkel. Egyszerűen törlöm és kész.
Ez utóbbi viszont gondolkodóba ejtett, mert igen reálisnak tűnt, de mivel nagyon személyreszabott volt, emiatt gyanússá vált. Miközben gyanakvóan latolgattam a lehetőségeket, hogy nem volna-e jó egy „replayt nyomni”, eszembe jutott egyik ismerősöm esete az Amerikába származott komájával. Történt ugyanis, hogy a komát utolérte az amerikás láz, hagyott csapot-papot, emeletes házat, jól menő vállalkozást, két autót stb., és családjával együtt átrepült az „ígéretek földjére” szerencsét próbálni. Ismerősöm addig itthon szívósan gürcölt, sikerült manzárdot építtetnie a nagyszülőktől örökölt házra, igaz, emiatt senki nem nyaralt a családból néhány éven át. Közben az amerikaival tartotta a kapcsolatot és noha a koma egyre nagyobb sikerekről számolt be, az itthon maradott nem igazán hitte.
Akkor kezdett gyanakodni, amikor a koma három-négy év multával családjával együtt hazatért Amerikából, és amolyan dallaszos stílusban, már enyhe angol kiejtéssel kezdte kioktatni az itthon maradottakat a pénzügyi és banki kultúráról. Nyilván leszólva az itthoniakat, hogy nem aknázzák ki a bank adta lehetőségeket. Ellenpéldaként családja esetét hozta fel, akik ugyebár kertes házat, két autót, tengerparti nyaralót, sétahajós nyaralást, alpesi sízést s felsorolni is sok volna, mi mindent megvalósítottak röpke néhány év alatt, míg az itthoninak csak egy manzárdot sikerült építeni. Az itthoni koma csak hümmögött és vakargatta a füle tövét, majd megkérdezte: „Aztán mégis hány évre vetted fel azt a hitelt?” „Ötvenre, természetesen” – jött a válasz, mire az itthoninak széles mosoly jelent meg az arcán és ismét kérdezett: „S akkor ezek szerint ötvenévnyi adósságot hagysz majd a fiadra? Mert én egy manzárdos házat…”
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.