Hirdetés
Páva Adorján

Páva Adorján

Hajrá, magyarul

2017. augusztus 24., 09:432017. augusztus 24., 09:43

2017. augusztus 24., 10:002017. augusztus 24., 10:00

„Külön köszönöm a román nemzetiségű játékosoknak, hogy magukra vállalták a »magyar város« színeiben játszással sajnos együtt járó bozgorozást, gyűlölködést” – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, miután a háromszéki város futballcsapata május végén sporttörténelmet írt: első székelyföldi csapatként Románia legjobbjai közé jutott.

A Sepsi OSK azóta többek között a bajnoki címvédő Viitorul legyőzésével bizonyította, hogy helye van az élvonalban, azonban nem mindenki gondolja így. 

A futball egyik legfőbb szépsége a játék köré kiépült bonyolult jelképrendszer: a hovatartozás kifejezése, az elköteleződés, a versenyhelyzet izgalma, a győzni akarás, a siker öröme és a kudarc lélekürítő szomorúsága százmilliókat tett „függővé”. Azonban a szélsőséges, túlfűtött érzelmek világában könnyen helyet szorít magának a gyűlölet is, amely nem az ellenfél legyőzését, hanem megalázását szolgálja.

Civilizáltabb országokban – nem könnyen, de – sikerült kiszorítani a stadionokból az uszítást, az erőszakot, azonban Romániában még mindig készenlétben álló rohamrendőrök állomásoznak az arénák szomszédságában meccsek idején. Az elmúlt években számos városban sikerült levetkőzni a balkáni futballkultúrát, ám a „legnagyobbak”, a bukaresti élcsapatok ultrái továbbra is büszkén utálják egymást vagy bárki mást.

És természetesen a magyarokat is. A magyar üzletember által Szentgyörgyön megálmodott, túlnyomórészt magyar szurkolók által buzdított, ugyanakkor nagyrészt román nemzetiségű játékosok alkotta Sepsi OSK az alsóbb osztályok sötét bugyrai után hétfő este a bukaresti szurkolói „elit” hozzáállásával is megismerkedhetett. A hírhedt Ki a magyarokkal az országból! rigmust skandáló Dinamo-drukkerek sértegetései minden bizonnyal senkit sem leptek meg – most már csak az a kérdés, milyen eredménnyel zárulnak a magyargyűlölő megnyilvánulások miatt tett panaszok, feljelentések.

Pedig a „Vörös Kutyák” huligánjai minden bizonnyal azt hiszik, most jól megaláztak minket, és már fogjuk is a sátorfánkat, vagy legalábbis behúzott függönyök mögött mantrázzuk Románia alkotmányának cikkelyeit. Hát bizony nem: büszkék lehetünk arra, hogy a Sepsi OSK minden dicséretet megérdemlő szurkolóinak köszönhetően sportszerű magyar rigmusok hangzanak fel minden héten bő 90 percen keresztül – nemcsak a csapat ideiglenes brassói otthonában (és majd hamarosan Sepsiszentgyörgyön is), hanem a Liga 1-es futballtérkép minden pontján.

A sporttörténelmet író háromszéki együttesnek pedig az élvonalban maradáson túl azt kívánjuk, tudatosan építse tovább a magyar jelleget, ugyanis ezáltal – mint a Dunaszerdahelyi DAC példája mutatja – sokkal nagyobb, Székelyföldet, de Erdélyt is „kinövő” rokonszenvre tehet szert azok körében, akik szurkolni, szeretni akarnak, nem pedig gyűlölködni. És a népszerűséget bizony a focisták is élvezik – nemzetiségtől függetlenül.

korábban írtuk

Büntető, magyarellenesség és ellenféllel ünneplő csapattag keserítette a Sepsi OSK-t Bukarestben
Büntető, magyarellenesség és ellenféllel ünneplő csapattag keserítette a Sepsi OSK-t Bukarestben

Patrick Petre magára haragította a Sepsi OSK drukkereit a Dinamo ellen Bukarestben elszenvedett Liga 1-es vereség után. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tett a magyarellenes rigmusok miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump saját maga által előidézett kudarca

Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az AUR magyarellenes csapdája

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?

Páva Adorján

Páva Adorján

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában

Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kétséges stabilitás

Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Tisza, az RMDSZ, az erdélyi magyarok és a Csillagok háborúja

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.

Kiss Judit

Kiss Judit

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Makkay József

Makkay József

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

Hirdetés