Gyárak helyett bevásárlóközpontok

Aki a Ceaușescu-rendszerben élte a fiatalságát, annak nehezen feldolgozható valóság, ami az elmúlt harminc évben történt a romániai gazdaságban az ipari termelés alatt értendő bányászat, a feldolgozó- és energiaipar mélyrepülésével. Mindhárom ágazat gyökeresen átalakult, illetve jó részük felszámolódott.

Erre a jelenségre erősítenek rá a hivatalos statisztikák. A napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint Romániában az első négy legnagyobb munkaerő-foglalkoztató vállalkozás a nagy kereskedelmi üzletláncok közül kerül ki, és csupán az ötödik helyen található a Dacia autógyár. Utána szintén szolgáltatásokat végző vállalatok, bankok következnek, majd a kőolaj-kitermeléssel is foglalkozó OMV jön a sorban, és valahol a huszonötös lista végén a nagybányai Aramis bútorgyár, a Bosch és a Ford cégek jelennek meg.

E rövid felsorolásból is látszik, hogy a romániai piacot a szolgáltatások uralják, az ipari termelés visszaeső tendenciát mutat. A modern közgazdaságtan szerint ezzel nem is volna baj, hiszen az ipari termelés hatékonyságát a korszerű technológiák adják, ahol az automatizálás, a robotika egyre több munkaerőt szabadít fel, így a sok munkavállalót foglalkoztató szolgáltatói ágazatok – elsősorban a kereskedelem – kerül előtérbe. Ez a gazdasági modell Németországban, illetve más, iparilag fejlett államban nagyjából így működik, Romániában azonban az ipari termelés drasztikus csökkenése egyértelműen az import masszív felfutását jelenti. Hazai termékek hiányában egyre több árut kell külföldről beszerezni, aminek költségei messze meghaladják az exportból származó bevételt, így a valutaháztartás felborul, jelentősen növelve az ország eladósodását.

Az üzletláncok által uralt romániai gazdaság helyzete ezer sebből vérzik. A legnagyobb munkaerő-foglalkoztató Kaufland, Profi vagy Lidl alkalmazotti gárdája a minimálbér körüli, illetve azt kevéssel meghaladó bérezést kap, ami épp úgy nem vonzó, mint a nyugati tulajdonú összeszerelő üzemekként működő vállalatok ajánlata. Ez utóbbiak is a nagy profit reményében jöttek az olcsó munkaerő országaként elhíresült Romániába, ahol a határok megnyitásával azonban rá kellett döbbenniük, hogy az alacsony fizetésekért sorba álló munkaerő csupán legenda. A fiatalok ma már jóval nagyobb bérért több száz vagy ezer kilométerrel odébb, Nyugaton keresnek munkahelyet maguknak.

A szakoktatás kilencvenes évekbeli összeomlásával a másik legenda is megdőlt, miszerint az országban bőven akad elegendő szakmunkás és szakmérnök a legkülönfélébb iparágak számára, ami Romániát vonzóvá teszi a befektetők számára. Jó ideje egyik állítás sem igaz. Ma már a gazdaság minden területe krónikus munkaerőhiánnyal küszködik a sok tudást igénylő IT-ágazattól a betanított munkásokat foglalkoztató összeszerelő üzemekig egyaránt. Az sem véletlen, hogy egy másik statisztika szerint az Európai Unió tagországai közül Romániában dolgozik a legtöbb olyan munkavállaló, akinek nincs képzettsége ahhoz a szakterülethez, ahol alkalmazták. Ez a középiskolai, a teljesen háttérbe szorult szakiskolai és a piaci elvárásokkal párhuzamosan működő egyetemi szintű oktatás tükörköképe, amely képtelen megfelelni a mai kor elvárásainak. Egy gazdasági szakértő szerint ma az ország tele van elméleti líceumokkal, holott a munkaerőpiaci elvárások alapján ezek negyede is elegendő volna.

A számtalan megpróbáltatást átélt romániai ipari termelés az utóbbi három évtized legnagyobb kihívása elé néz a robbanásszerűen megnőtt energiaárak miatt. A csőd szélén áll a vegyipar és a kohászat néhány, még talpon maradt gyára, miközben a bányaipar nagyjából felszámolódott. A masszív nyersanyag- és alkatrész-behozatalra szoruló romániai ipar koporsójába az utolsó szöget a ránk zúduló energiaválság ütheti be, onnantól fogva szép emlék marad a ma még létező gyárak látványa. A régiek helyett már lakóparkok és bevásárlóközpontok épültek országszerte. A jövő nagy rejtélye, hogy ipari és mezőgazdasági termelés nélkül miből fog megélni Románia lakossága.