Földgázárban mért oroszellenesség

Mint minden energiaválságnak, a mostaninak is vannak előzményei. Ha a történetet lecsupaszítva próbálunk magyarázatot keresni a pár hónap alatt példátlan módon elszabadult földgázárra, egyből eljutunk a hidegháborús időszakra emlékeztető orosz–amerikai viszonyhoz. Amelynek oldalvizein ott találjuk az Angela Merkel leköszönt kancellár asszony utáni új német külpolitika pálfordulását a korábban jól működő német–orosz kapcsolatok tekintetében. Joe Biden amerikai elnök orosz fenyegetést hirdető szólamához felzárkózott az Európai Unió nagyobb része, ami azért is furcsa, mert Európa összehasonlíthatatlanul jobban ki van szolgáltatva az Oroszországból származó energiahordozóknak, mint az Egyesült Államok.

Ennek a jórészt mesterségesen keltett ellenségeskedésnek tudható be az Európai Unió egyik nagy hibája, hogy Magyarország kivételével a tagállamok többsége nem kötött hosszú távú gázszállítási szerződést az orosz gázt értékesítő Gazprommal. Ennek hiányában az európai energetikai piacon megkerülhetetlen orosz óriásvállalat olyan áron kínálja földgázát, ahogyan akarja. A bajokat tetőzi, hogy az ukrán–orosz konfliktus miatt az Európa felé legrövidebb és legolcsóbb gázszállítási útvonalon, az Ukrajnán keresztül vezető fővezetéken már alig érkezik földgáz. Magyarország is kerülő úton jut hozzá az orosz földgázhoz, igaz, olcsóbb áron, mint a többi tagállam, mert hajlandó volt ismét többéves szerződést kötni Oroszországgal.

Ma már a Biden-kormányzat is rájött, mibe kergette bele Európát, ezért december derekától egyre több cseppfolyósított földgázt szállító hajót indítanak útnak nyugat-európai kikötőkbe. Az irányadó holland tőzsdén ez mára némileg visszafogta a földgáz árát. A megawattóránként kevéssel 100 euró alá csökkent európai földgázár azonban így is az ötszöröse az egy évvel korábbinak. Szakemberek szerint az elszabadult gázár mérséklésére elszánt amerikai kormányzat cseppfolyósítottgáz-exportja sem tud rövid távon csodát tenni, így nagy valószínűséggel a mostani csillagászati árak tartósak maradnak.

A rossz uniós döntésekhez társul a görögdinnyéhez hasonló – kívül zöld, belül vörös – európai zöldek látványos megerősödése. Az európai baloldal részeként dolgozó zöld pártok gyökereiben akarják megváltoztatni az uniós energiapolitikát. Mértékadó szakemberek hiába mondják, hogy kizárólag megújuló energiaforrásokból lehetetlen fenntartani növekvő energiafogyasztásunkat, mert Németország máris elöl jár az atomenergia felszámolásában. Miközben arra kényszerül, hogy francia atomerőművek által megtermelt villamos energiával pótolja hazai fogyasztásának szükségleteit, a német zöldek virulens hülyesége egyre inkább kezd átterjedni más országokra is.

Nem nézünk tehát megnyugtató jövő elé a következő időszakban. Tanulni lehetne persze a 20. század második felének két legnagyobb energiaválságából, az 1973-ban és az 1979-ben történtekből, amikor az Egyesült Államok és a közel-keleti arab országok között elmérgesedett viszony miatt az arab nagyvállalatok drasztikusan visszafogták olajkitermelésüket, az olajár pedig a mostani gázárakhoz hasonlóan hajóágyúként szabadult el.

Az átlagember szempontjából a kifizethetetlenné váló háztartási gázszámlákon túl az új energiaválság végigsöpör az élet minden területén. Amint a három-négyszeresére megdrágult műtrágya beépül a napi élelmiszerek árába, rádöbbenünk, hogy luxus lesz kenyeret, húst vagy zöldséget vásárolni. Mindez a romániai politikai osztály tudatához sem jut el, ahol a hangadó oroszellenes kórus miatt az egyik legdrágább gázárat fizetjük az Európai Unióban. Kérdés, mit fognak kezdeni az elkeseredett emberek tömegtüntetéseivel?