Európa, a peremvidék

Illetve nem csupán magától sodródik, mivel Washington – stratégiai prioritásainak újragondolásával – maga is aktívan hozzájárul ahhoz, hogy az oldalvonalra kerüljön.

A három részt vevő ország angol nevének kezdőbetűi nyomán AUKUS-nak nevezett kezdeményezés legelső projektje, hogy Ausztrália felmondta a Franciaországgal megkötött tengeralattjáró-vásárlási szerződés, amely miatt Párizs 56 milliárd dollártól esik el, helyette pedig Nagy-Britanniától vásárol atommeghajtású búvárhajókat. Ausztrál szempontból már csak azért is jobb üzletről van szó, mert a franciák dízel-elektromos tengeralattjárókat szállítottak volna, márpedig ebben a műfajban ha valaki megengedheti magának, hogy atomtengeralattjárókat vásároljon, nemigen érdemes gondolkodni, hogy belemenjen-e az üzletbe.

Azonban az ügy jóval túlmutat a tengeralattjáró-bizniszen. Ezt jelzi, hogy az ügylet kútba esésének, illetve az AUKUS-megállapodás megkötésének hírére az EU vezető politikusai, illetve az Unió legbefolyásosabb tagállama, Németország kormányának illetékesei is úgy ugrottak fel, mintha darázsfészekre ültek volna. Az ugyanis, hogy a háromoldalú megállapodásról csak annak megkötése után értesült a nyilvánosság, azt jelzi: az amerikaiak és az EU-ból immár kilépett britek számára már mások a prioritások, mint az egyébként a NATO-ban is szövetséges EU-tagállamok számára. Ezért aztán nem is nagyon kötötték a szövetségesek orrára, mire készülnek.

Talán nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy a megállapodás legfőbb szorgalmazója Washington volt. Miközben ugyanis Donald Trump tavalyi elnökválasztási veresége után demokrata párti utódja, Joe Biden azzal biztatta Európát, hogy országa visszatér a nemzetközi porondra szövetségesei mellett, ez valójában azt jelenti, hogy az általa fontosabbnak tartott térségekben erősíti meg stratégiai jelenlétét az általa ebben hasznosabbnak vélt szövetségesekkel. A washingtoni illetékesek szerint pedig jelenleg – és a jövőben, középtávon is – ez a térség Délkelet-Ázsia, ahol megpróbálja visszaszorítani a világgazdaság és a világpolitika színpadán magának egyre több rivaldafényt követelő Kína előretörését. Mindezt az is igazolja, hogy a megállapodás egyik főszereplője a térség egyik legnagyobb, és a kínai terjeszkedést aggodalommal figyelő országa, Ausztrália. Nagy-Britannia részvétele pedig egyrészt azt jelzi, hogy Washington megpróbálja ezzel az eszközzel is minél jobban leválasztani az EU-ról Londont, másrészt azt is, hogy ez egyáltalán nincs a britek ellenére, sőt az ilyen, stratégiai autonómiát jelző lépések megtételének lehetőségében testesül meg az EU-ból való kilépés előnye.

Persze Washington célja az, hogy az európai országokat megtartsa szövetségeseiként – ugyanakkor az is célja, hogy elejét vegye, hogy az Európai Unió a riválisává váljon. A jelek szerint az amerikai geostratégia egyik legfőbb eleme továbbra is az, hogy egy erős, egységesebb Európa, kiegészülve akár Oroszországgal, fenyegetést jelenthet az amerikai érdekekre. (Nem mintha a mai, putyini Oroszország annyira kívánatos partner lenne, de sohasem lehet tudni, hogyan fordul a történelem kereke). Ezért megpróbálja elejét venni, hogy az öreg kontinens képes legyen megkérdőjelezni a primátusát, többek között azzal, hogy az európai országokkal inkább egyenként tárgyal és köt megállapodásokat. Persze lehet ugyanakkor, hogy éppen ez lesz az az utolsó csepp a pohárban, amely végre rákényszeríti a lényeges dolgokkal való foglalkozástól irtózó európai vezetőket, hogy döntsenek egy ütőképes közös, uniós haderő létrehozásáról.

A mostani fejlemények a térségünk szempontjából sem mellékesek. Úgy tűnik, hogy ha Európa, mint komoly tényező a háttérbe szorulhat is, azért vannak bizonyos országok, amelyek továbbra is kiemelten fontosak maradhatnak Washington számára. Ilyen többek között Románia is, amely fekvése, és a regionális hatalommá válásra vonatkozó ambíciói miatt egyre inkább Washingtonnal is szembe kerülő Törökország bizonytalan ponttá válása miatt lehet továbbra is Amerika európai előretolt bástyája.

Más kérdés, hogyan lavíroz majd a politikáját rendszerint a térségben legbefolyásosabb hatalom kritikátlan kiszolgálására alapozó Bukarest, ha az EU brüsszeli irányítói, valamint a fontosabb európai kancelláriák, illetve Washington között tartósan feszültté válik a viszony.