Balogh Levente
2021. október 15., 09:372021. október 15., 09:37
2021. október 15., 09:402021. október 15., 09:40
Vélhetően kevés példa akad arra a világban, hogy egy politikust bosszúból, lejáratás céljával bízzanak meg kormányalakítással, de az eddigiek alapján úgy tűnik, Romániában most éppen ez a helyzet.
Arról ugyanis, hogy Klaus Iohannis államfő a közvéleményt meglepve már az első egyeztetések után annak a Dacian Cioloşnak adott kormányalakítási megbízást, akinek pártja, az USR a kormányból való kilépésével előbb felrobbantotta a koalíciót, majd a szélsőséges AUR-t is magában foglaló ellenzékkel összeállva meg is buktatta a kormányt, vélhetően csak a nagyon naiv szemlélők hihetik azt, hogy célja a válság mihamarabbi lezárása.
Nehéz ugyanis elhinni, hogy Iohannis, aki eddig minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy a korábban általa vezetett PNL irányítsa a kormányt, most hajlandó átengedni a kabinet vezetését azon pártnak, amely ugyan elvileg hasonló oldalon áll, mint a liberálisok, de éppen ezért azok szavazótáborára hajt. A döntés ezért inkább taktikázásnak tűnik, amely azt célozza, hogy mégiscsak a PNL adhassa a kormányfőt, ráadásul lehetőleg ismét az éppen most megbuktatott Florin Cîțu személyében. Az alkotmány ugyanis a kormány megbuktatása után két esetben biztosít lehetőséget a kormányalakítási kísérletre, ha pedig mindkét próbálkozás kudarcot vall, előre hozott választások következnek.
Iohannis úgy gondolkodhat, hogy ha Cioloş kudarcot vall, akkor másodszorra a PNL jelöltjét bízza meg kormányalakítással. Arra számítanak ugyanis, hogy az USR ugyanúgy nem akar előre hozott választásokat, mint a PNL, a jelenlegi népszerűségi mutatók szerint ugyanis mindkét párt támogatottsága hónapok óta folyamatosan zuhan, miközben az ellenzéki PSD és az AUR népszerűsége egyre nagyobb. Azért pedig, hogy Cioloş kudarcot valljon, és ne lehessen kormányfő, a koalícióra kiszemelt PNL és RMDSZ már a nyilatkozatok szintjén is mindent megtesz. Láthatóan igyekeznek tovább csorbítani az USR által magáról, mint a jogállami értékek legfőbb letéteményeséről kialakított képet, amikor megpróbálják egyre jobban rátolni az USR-t arra a két pártra, amelyekkel szemben korábban meghatározta magát, de amelyekkel a Cîțuval szembeni ellenszenv miatt mégis simán összebútorozott.
Persze nem mindig fedi egymást, hogy miként kalkulálnak a politikusok, és hogyan alakul majd a valóság. Láthattuk ezt a PNL és az USR között kialakult konfliktus kapcsán is, amelyben vélhetően mindkét fél úgy számolt, hogy az országúton egymással szemben száguldó két autó sofőrjei közül a másik legalább az utolsó pillanatban félrerántja a kormányt – hogy aztán a frontális ütközés, azaz a végigvitt kormánybuktatás után most mindketten zavarodottan tántorogjanak.
Így aztán még az is előfordulhat, hogy végül mégis tető alá hozzák a Cioloş vezette PNL–USR–RMDSZ-kormányt. Ehhez persze a másik két pártnak számos fontos tárcát – és természetesen jelentős forrásokat – kell ígérnie. Amúgy Cioloş személye akár még jól is jöhet, hiszen Iohannis és a PNL a kormány esetleges kudarcaiért majd őt tehetné felelőssé, miközben az ország külföldi ázsiója szempontjából sem másodlagos, hogy a Renew Europe EP-frakcióvezetőjeként közel áll az EU jelenleg legbefolyásosabb politikusának babérjaira törő francia elnökhöz, Emmanuel Macronhoz. Mindenesetre külön bájt kölcsönöz az ügynek, hogy a belpolitikai válság ilyetén, sajátos stílusú „rendezésére” tett kísérlet olyan körülmények között zajlik, hogy minden korábbinál agresszívabban tombol a koronavírus-járvány, az energiaárak elszabadultak, és a hitelek törlesztőrészleteinek kiszámításához alapul szolgáló bankközi alapkamat is felfelé kúszik.
Mindezek megoldása a jelek szerint továbbra is csak a nyilatkozatok szintjén jelent prioritást, a lényeg továbbra is a saját politikai pozíciók megerősítését szolgáló taktikázás.
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
szóljon hozzá!