Ellenzéki kilátástalanság

Hogy a magyar ellenzéknek még mindig nem igazán sikerült levonnia a megfelelő következtetéseket a csúfos választási kudarc után, azt az is jelzi, hogy még mindig nem mondott le egyik párt elnöke sem. Ehelyett igyekeznek a felelősséget rátolni a közös miniszterelnök-jelöltre. Ami annyiban jogos, hogy a kampány során mindent és mindennek az ellenkezőjét is összehordó Márki-Zay Péter valóban sokat tett azért, hogy az ellenzéki összefogás elbukjon, de azért a részt vevő pártok vezetőinek felelőssége sem elhanyagolható.

Igaz, a maguk szempontjából egyesek akár még sikernek is tekinthetik az eredményt. Hiszen akad néhány olyan párt, amely önállóan indulva legfeljebb annyi voksot kapott volna, mint a Kutyapárt. Ilyen a Párbeszéd, de az LMP és az MSZP is sikeresen a parlamenti küszöb alá küzdötte magát az utóbbi években. Ennek fényében az, hogy országgyűlési frakciót alakíthatnak, már valóban eredménynek mondható.

Nem panaszkodhat Gyurcsány Ferenc sem. Igaz, a DK terhelt múltú elnöke az egyik legfőbb olyan tényező, aki miatt sokan sohasem szavaznának az összefogásra, de így is ő és pártja vált az ellenzék legfőbb vezető erejévé.

A Momentum is örülhet, hiszen Brüsszel után Budapesten is parlamenti erővé vált. A Jobbikban viszont van miért aggódni, egyértelmű, hogy az ellenzéki összefogás a Gyurcsányra és a balliberális pártokkal való együttműködésre nemet mondó jobbikos szavazók miatt ért el pocsék eredményt. A nagy kérdés most az, hogy milyen jövő vár a hat pártra, amelyre most egyértelműen nemet mondott a választópolgárok többsége.

Az megmutatkozott, hogy együtt sem képesek többre, mint külön-külön, az elkötelezett Orbán-fóbiásokon kívül nem tudott igazán tömegeket megszólítani a hat, elvileg teljesen más doktrínát képviselő és kizárólag a kormány leváltásának szükségességében egyetértő párt, mivel a polgárok többsége nem tekintette hiteles alternatívának őket.

Ezért kérdéses, van-e értelme a következő négy évben is fenntartani az együttműködést, hiszen fennáll a veszélye, hogy még tovább morzsolódik a pártok amúgy is kiábrándult szavazóbázisa.

Van ugyanakkor olyan ellenzéki párt is, amely tényleg felhőtlenül örülhet: a Mi Hazánk, amely jobbról előzve került be az Országgyűlésbe. A Mi Hazánk egyértelműen annak a nyertese, hogy a Jobbik összebútorozott a balliberális pártokkal: a szavazói úgy döntöttek, hogy Jakab Péterék nyugodtan váljanak a Gyurcsány-szextett részévé, de ők ebből inkább nem kérnek. Igaz, már a Mi Hazánk is elindult a jobbikosodás útján – már abban az értelemben, hogy hasonlóan a Jobbik politikusaihoz, akik gyalázni kezdték a határon túli magyarokat, amikor rájöttek, hogy nem terem sok babér számukra a körükben, az újdonsült parlamenti párt elnöke is beleállt abba a narratívába, amely csalásgyanút kiáltva komolyan veszi azt az egyértelműen diverziós szándékú esetet, amely során „véletlenül” találtak meg Marosvásárhely mellett részben megégett szavazólapokat.

Apropó határon túliak: az ellenzéki pártoknak van egy kicsi, de annál hangosabb értelmiségi szurkolótábora Erdélyben, amely a pluralizmus jegyében kiabál kígyót-békát mindenkire, aki nem a balliberális oldal híve – hitelességükről annyit, hogy a nagy pluralizmusfetisiszták egyike korábban a Krónika betiltását pedzegette, amiért nem az ő világnézetével egyező írásokat közöl.

Egyik szószólójuk Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, aki szerint a magyar kormányoldallal szövetkezve az RMDSZ feladta a transzilvanizmust. Nos, miért állna ellentétben a magyar nemzet egységességének hangsúlyozása azzal, hogy az erdélyi magyar közösséget bizonyos kulturális sajátosságok – ha csak kis mértékben is – megkülönböztetik az anyaországitól, ahogy a többi elszakított országrészben élőket is? Vagy ha esetleg a transzilvanizmus alatt azt érti valaki, hogy a különbségek túlhangsúlyozásával a szétfejlődés útját támogatja, azzal csak kárt okoz az erdélyi magyar közösségnek. Bár persze lehet, egyszerűen csak azt tartják frusztrálónak, hogy az erdélyi magyarok többsége a konzervatív oldallal rokonszenvez. Aki pedig attól tart, hogy a nemzet egységét hirdető kormánnyal szimpatizáló többség miatt tartják majd nemzetbiztonsági kockázatnak a magyarokat Romániában, azt megnyugtatjuk: anélkül is annak tartanak. Ráadásul kissé fonákul hangzik a transzilvanizmus számonkérése épp azon oldal részéről, amelynek hangadói a budapesti ellenzéki sajtóorgánumokban fejtik ki értékes publicisztikai tevékenységüket, és előszeretettel importálják a balliberális oldal retorikáját, amely a tolerancia jegyében mindenkit megbélyegez és kirekeszt, aki nem ért vele egyet.

Aztán rajongásuk budapesti tárgyaival együtt csodálkoznak, hogy az emberek elsöprő többsége nem kér belőlük és az ideológiájukból.