Egyesülés Moldovával?

Optimista jósaink is megjelennek ilyenkor a színen. Szerintük ha megvalósul a nagy román egység, akkor a moldovai gagauz autonómia olyan remek példa és érv lesz Bukarestben, hogy a székelyföldi önrendelkezés elől úgy dőlnek majd ki az akadályok, mint chișinăui tekepályán a Putyin-matrjoskák. Nem beszélve az orosz ajkú tömegekről, amelyekkel kéz a kézben lehet magyar érdeket is képviselni. Tarthatatlan lesz a román központosított állam, végre tényleg Svájccá válik Románia. Gazdasági szempontból nem, de boldog soknemzetiségileg igen.

Pesszimista jövőbe látóink gyorsan árnyalják a képet. Ha Románia és a Moldovai Köztársaság egy országgá válik, a magyarok aránya értelemszerűen tovább csökken, a mágikus parlamenti öt százalék túl magas léccé válik az RMDSZ-nek bármiféle összmagyar együttműködéssel is. Ráadásul a szovjet oroszok által évtizedekig elnyomott moldovai románok nem biztos, hogy magyarbarátsággal fogják jelezni az egyesülés feletti örömüket – szól még az óvatos duhajok érve.

Kis szépséghiba, hogy ezeknek a kocsmai asztalnál oly remekül hangzó találgatásoknak a témáját, Románia és Moldova egyesülését, több súlyos ok is a megfoghatatlan távlatokba tolja. Egyrészt az európai politikát meghatározó hatalmak hallani sem akarnak egy olyan helyzetről, amelyben az orosz katonai erők által ellenőrzött Transznisztria az Európai Unió részévé válna. A szakadár terület helyzetét befagyott konfliktusként tartják számon, s kizárólag Moszkva kénye-kedvén múlik a gyors „kifagyasztás”. A Brüsszelnek sűrűn bólogató román politikai elit – az egy szál Traian Băsescut leszámítva – maximum televíziós vitaműsorokban bátorkodik a román–moldovai egyesülés eshetőségéről beszélni, nemzetközi szinten csak a „kis testvér” mielőbbi uniós integrációját hangoztatja, amelynek esélye úgyszintén a nullához közelít.

Egyáltalán nem mellékes az egyesülés esélyeinek latolgatásakor, hogy mit akarnak maguk a moldovaiak. Egy friss felmérés szerint a volt szovjet tagköztársaságban élők harminc százaléka támogatja az eggyé olvadást Romániával, több mint hatvanszázalékos elutasítottság mellett. A mostani elnökválasztáson a nyíltan unionista jelölt, bizonyos Octavian Țîcu a voksok mindössze két százalékát szerezte meg. A győztes Nyugat- és románbarát Maia Sandu egy szót sem szólt a kampányban az egyesülésről, nehogy emiatt veszítsen potenciális támogatókat.

A nemzeti identitás szempontjából, de világnézetileg is nagyon megosztott Moldovában a maffiaszerű módszerekkel meggazdagodott oligarchák diktálnak. Ezen a helyzeten aligha fog változtatni a csillogó szemű új elnök asszony. Az oroszokhoz és a nyugati üzleti körökhöz egyaránt kapcsolódó potentátoknak egyetlen kis érdekmorzsájuk sem fűződik Moldova függetlenségének elvesztéséhez. A Pruton túl még nagyon hosszú ideig a helyi kiskirályok uralmáról fog szólni a történet, az ő játszmáikhoz pedig elengedhetetlenül fontosak a jelenlegi határok.