Döntéshozók „példamutatása”

Természetes, hogy senki sem tévedhetetlen: a világ különböző országainak hatóságai kísérleteznek, próbálkoznak több vagy kevesebb sikerrel, akad módszer, ami beválik, és persze olyan is, ami hiábavalónak bizonyul. Józan ésszel az is belátható, hogy nincs az az ország, az a kormány, amely úgy tudna bevezetni szigorításokat, hogy ne legyen az állampolgároknak kifogásuk, hogy minden intézkedés mindenkinek megfeleljen. De az is érthető, hogy a mindenki lelkét megpróbáló, nehéz és nem rövid pandémiás időszakban egyre inkább elegük van az embereknek a korlátozásokból. Mindez általánosan elmondható a világ bármely részéről, így Romániáról is. De azért országunk sajátos állapotai ezen túlmenően is megérnek egy misét, különös tekintettel arra, hogy milyen „példákat” mutatnak a jónépnek a döntéshozók.

Mivel Románia az összevissza hozott, ellentmondásos intézkedések, kisebbségellenesség országa volt a járvány előtt is, nem meglepő, hogy most sem jeleskedik következetességben, hitelességben, toleranciában. Beszédesen jellemzi a döntéshozók „példamutatását”, ahogyan gyakorta bort isznak, és vizet prédikálnak. Hogyan adjon hitelt megnyilatkozásaiknak az állampolgár, ha mondjuk maga az egészségügyi miniszter az, aki fittyet hány a szigorú maszkviselési előírásra a parlament épületében?

Vagy más példa: miként lehetne hitelességről beszélni egy olyan országban, ahol simán megtörténhet, hogy az a volt egészségügyi tárcavezető (Florian Bodog jelenlegi szociáldemokrata szenátor), akiről már évekkel ezelőtt kiderült, hogy doktorija legnagyobb részét plagizálta, most lazán a kolozsvári orvosi egyetem oktatói székébe ülhet? Vagy miként is adhatna hitelt az egyszerű polgár az intézkedések meghozóinak, amikor maguk a miniszterek sem jutnak dűlőre? Az oktatási tárca vezetője ugyanis arról panaszkodik a nyilvánosságnak, hogy nem tud megfelelően együttműködni járványügyi kérdésekben az egészségügyi miniszterrel. Joggal merül fel az emberekben: vajon megfelelő lovak húzzák, és egyáltalán egy irányba húzzák az ország szekerét?

És végül érdemes megemlíteni a politikum felől érkező másfajta „példamutatást”. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem ritkán előkerülő nacionalista, vírustagadó szólamait vagy akár Klaus Iohannis államelnök tavaly májusi, gyűlöletbeszédnek minősített, uszító, a magyarokat sértő politikai megszólalását. A hasonló megnyilatkozások ugyanis borítékolhatóan erősítik a románság egy részében a magyarok által megtestesített ellenségképet. Addig elmenően, hogy a minap a korlátozásellenes demonstrációkon Pitești-en magyarellenes rigmusokat is skandáltak a tüntetők. Járvány­ügyi korlátozás vagy magyarság – egy kutya. A fő, hogy ellenség, ami akadályozza a zavartalan létezést...

Ideje lenne elmélázniuk a döntéshozóknak, hogy képesek-e hiteles, hatékony szövetségeseknek tűnni a járvány leküzdésében, vagy pedig újabb és újabb ellenségképeket kreálnak. Saját magukból éppúgy, mint egy hazai kisebbségből.