Hirdetés
Pataky István

Pataky István

Döcögősre váltó oltás

2021. április 08., 08:522021. április 08., 08:52

Jól indult Romániában az oltási folyamat, az ország egy hónappal ezelőtt még az Európai Unió éllovasai közé tartozott ebben a tekintetben. Aztán lassult a lendület, mostanra pedig kezd vészesen rossz statisztikákat produkálni a vakcinálás. Az oltóközpontok tevékenységének, ellátottságának a megszervezése nem tökéletes, ebből adódott az úgynevezett vakcinaturizmus, amikor az oltásra vágyó állampolgárok akár több száz kilométeres utat is bevállaltak a védelmet nyújtó szúrásért.

A döcögősre váltó oltás mégis inkább az eredetileg vártnál kevesebb vakcinával magyarázható. Ezért kivételesen nem a kormány a felelős, hanem az az Európai Bizottság, amely tavaly ősszel elmulasztott megfelelő mennyiségű Pfizer-vakcinát vásárolni, miután a „diverzifikált vakcinaportfólió beszerzése mellett döntött”, azaz gazdaságpolitikai szempontok miatt különböző cégek oltóanyagait akarta eljuttatni a tagállamokba. Határtalan szervilizmusuk eredményeként Iohannisék inkább hallgatólagosan magukra vállalják az időről időre fellépő vakcinahiányt, mintsem említést tegyenek arról, hogy az oltóanyagok vásárlását célzó rossz uniós megállapodásért csak elhanyagolhatóan kis mértékben hibásak a tagállamok kormányzatai.

Közben a román szociáldemokraták (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) alkalmi koalíciót hozott létre a vakcinát elutasítók bizalmának megszerzéséért, azaz politikai képviseletre találtak a járványtagadók, a korlátozásokat ellenzők és az oltásokat feleslegesnek és veszélyesnek tartók. Kedvezett nekik az AstraZeneca mellékhatásairól szóló hadjárat, amely mögött nem túl nehéz felfedezni a konkurens gyógyszercégek médiaaktivitását. A brit–svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett, koronavírus elleni védőoltás a legolcsóbb a nagy mennyiségben előállított vakcinák közül, ráadásul rendkívül sikeresen lassította le a drámai mértékű nagy-britanniai járványt. Az AstraZeneca nagy valószínűséggel jól kitervelt lejáratása célba ért, a vakcina mára úgy vált nemkívánatossá, hogy közben az oltásellenesek érveit is felerősítette.

A vakcinahiány miatti átmeneti gondokat hamarosan felválthatja az oltás iránti tömegesebb bizalmatlanság vagy érdektelenség. Nem segíti a folyamatot a beoltottak „elhanyagolása” sem. Nagyon sok vakcinálásra jelentkező polgár – a védettség megszerzésén túl – a járványügyi korlátozások következtében elvesztett szabadságjogainak visszaszerzése miatt is döntött a mielőbbi oltás mellett. Csakhogy valamiféle nehezen értelmezhető diszkriminációra hivatkozva Iohannis, Cîțu és a liberális párti miniszterek ellenzik a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékes tárcavezetőinek azon terveit, amelyekkel a már vakcinált – és ezáltal nemcsak védett, de a fertőzés szempontjából gyakorlatilag veszélytelen – állampolgárok számára biztosítanák a normális élethez valamivel közelebbi állapotot. A járványtól kevésbé tartó fiatalok, de a vírusban kételkedők körében is komoly motiváció lenne, ha az oltásigazolás legalább részben feloldaná a több területet érintő jogfosztottságot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés