2010. október 21., 10:142010. október 21., 10:14
A következő lottóhúzásokkor ki fog derülni, hiszen derék bürgermájszterünk ígérte, a megjátszott számokat nyilvánosságra fogja hozni. (Megsúghatjuk, hogy a hőn áhított telitalálat elméleti esélye a romániai hatos lottón 1 a 13 983 816-hoz, vagy hogy még szebben nézzen ki, 0,0000000715...) Tisztázzuk: én nem csodálkozom a csodaváró városvezetésnek ennek a lépésén. Valószínűleg kétségbeesetten kapaszkodnak minden szalmaszálba, ami helyrebillentheti az amúgy mindenhol jellemző egyensúlyhiányt a bevételek és kiadások között. Mi mindannyian, kisebb-nagyobb mértékben kapni szeretnénk, de adni... Ugye szeretnénk a mindenki számára elérhető, (elméletileg) ingyenes egészségügyi ellátást és a minőségi közoktatást? Ugyanakkor az orvosok és tanárok fizetése is legyen nagy. A gödrök nélküli utakhoz mit szólnak? Rendben, vettem az adást, mindenhol legyen autópálya is, és persze ingyenes. Hatékony államot? Legyen, de minden közalkalmazott őrizze meg a munkahelyét (járulékát, bónuszait stb.), mert jaj, mi lesz szegényekkel, ha tíz aktatologató (de hű párttag!) közül egy is a valódi munkaerőpiacon kell hogy boldoguljon. Legyen olcsó minden termék, jó minőségű, de minél több adót kell kivetni a magánszektorra, hiszen csak tőlük jön be az ország pénzeszsákjába. Hozzon a tulajdonos otthonról pénzt, van neki. Dolgozzunk minél kevesebbet, minél korábban nyugdíjaztassuk magunkat, magas nyugdíjjal? De minek is dolgozni, hiszen ott van a garantált minimális jövedelem, a munkanélküli-, fűtési, szociális stb. segély, nem is beszélve „egyéb” jövedelmekről, amiket az állambácsi előtt jó balkáni módra el lehet titkolni. Satöbbi. Csodavárók vagyunk, rengeteg elvárással a világ iránt. A többiek gondjai? Ugyan már, azok hidegen hagynak bennünket.
Van némi esélye annak, hogy a Svéd Tudományos Akadémia már most tudja, hogy a következő közgazdaság-tudományi Nobel-díjat megosztva a kisvároska polgármesterének és a hazai csodaváróknak fogja adni. És annak is van csekély 99,99999684... százaléknyi esélye, hogy tovább várjuk a szánkba repülő sült galambot. Pedig tehetnénk egy csodát: ne várjuk a csodát, hanem tegyünk érte.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok