Hirdetés
Balogh Levente

Balogh Levente

„Megfizetett” oltakozás

2021. május 07., 10:582021. május 07., 10:58

Nagyot fordult egy hét alatt a világ: míg korábban Florin Cîţu miniszterelnök ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a koronavírus ellen beoltottak nem részesülnek előnyökben a be nem oltottakkal szemben, ezen a héten már arról beszélt: azok, akik már felvették a vakcinát, akár nagyobb rendezvényeken is részt vehetnek, sőt teljes kapacitásig megtölthetik a vendéglátóhelyeket.

Az ok egyértelmű: Románia egyre inkább lemarad az európai uniós tagállamok között az oltási kampány ütemét tekintve, amit még az a ködösítés sem képes elfedni, hogy a vakcina mindkét dózisával beoltott személyek számát tekintve viszonylag jól áll.

A jelek szerint most már maga a kormányfő, illetve az oltási kampányért szakmai és politikai szempontból felelős illetékesek is tartanak attól, hogy nem lesz meg júniusig az ötmillió beoltott, ami az első lazítások feltétele. A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, belátták, meglehetősen nehéz úgy oltakozásra ösztönözni az embereket, ha a beoltottak ugyanazt kapják jutalomként, amit a beoltatlanok büntetésként: hogy ugyanúgy kénytelenek elszenvedni az összes hátrányos intézkedést, mintha már nem lettek volna immunizálva. Az is egyértelmű, hogy a kormányfő tart attól: ha a kitűzött cél elmaradása nyomán tovább csúsznának a beígért enyhítések, azt nem csupán a személyes presztízse sínylené meg, hanem a kormánypártok amúgy sem acélos támogatottsága is.

Így aztán talán nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy ahogy közeleg az igazi nyári időjárás, és az emberek egyre inkább vágynak a már több mint egy éve nélkülözött normalitásra, további, a beoltottakat érintő kedvezmények léphetnek majd életbe. Mert kecsegtető ugyan, ha az oltakozás útjából minden fölösleges bürokratikus elhárítanak – így például most már nem csupán az autós, hanem a hagyományos oltópontokon sem kötelező előzetesen regisztrálni –, azonban az egyre türelmetlenebb emberek számára már nem igazán elegendő az a távlati, ködbe vesző ígéret, hogy ha elegendő ember beoltatja magát a hatóságok szívélyes unszolása nyomán, akkor majd egyszer minden visszatér a normális kerékvágásba.

Úgy tűnik azonban, hogy nekünk, a magyar közösség tagjainak még több teendőnk van az ügyben. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a jelentős mértékben magyarok lakta megyék a középmezőnybe tartoznak a beoltottak arányát tekintve, sőt Kovászna megye egyenesen a sereghajtók között kullog. Az élmezőnybe viszont – az első helyen álló Bukarest után – azon megyék tartoznak, ahol komoly gazdasági erővel rendelkező, népes nagyvárosok vannak, mint Kolozs, Temes és Brassó.

Ezen megyék előkelő helyezése minden bizonnyal annak tudható be, hogy az említett nagyvárosokban nagyobb a magasabb végzettségűek aránya, akik a statisztikák szerint nagyobb arányban hajlandóak beoltatni magukat, mint ahogy a középosztály is népesebb, amelynek tagjai munkájuk vagy akár a vágyott nyaralás miatt is oltáspártibbak. A jelek szerint viszont a magyar közösség egy részében erőteljesebb az oltásellenesség, ennek leküzdésére pedig az illetékeseknek – választott elöljáróknak és egészségügyi szakembereknek egyaránt – meg kell találniuk a módszert.

Persze előfordulhat, hogy akad olyan, aki azért nem oltatta még be magát, mert arra vár, hogy magyar állampolgárként Magyarországon vegye fel az oltást, és ezzel magyar védettségi igazolványhoz jusson. (Magam is ismerek olyasvalakit, aki csak az orosz vakcinában bízik, ezért arra vár, hogy a külhoni magyarok számára is megnyíljon a magyarországi oltakozás lehetősége, mert abban reménykedik, hogy ebben az esetben azt kaphatja meg). De nagyon valószínű, hogy az oltásra való regisztrációt eddig elmulasztók nagy többsége inkább zsigerileg utasítja el az életmentő vakcinát.

Ennek leküzdésére, a vonakodók meggyőzésére és az ostoba, aljas oltásellenes propaganda ellensúlyozására átfogó stratégia szükséges, amelynek kidolgozását és megvalósítását nem várhatjuk csupán a bukaresti illetékesektől. Elvégre azt, hogy mivel lehet a leghatékonyabban megszólítani a magyar közösség tagjait, mégiscsak a magyarok tudják jobban. Ha a most bevezetett könnyítések és a beoltottaknak ígért kedvezmények sem pörgetik fel az oltási kedvet a székely és a többi, nagyszámú magyar lakta megyében, akkor lépni kell.

Egyrészt, hogy a magyar közösség is minél hamarabb védetté váljon a kórral szemben. Másrészt azért, nehogy az a szégyenletes helyzet álljon elő, hogy nem kis részben a magyarok miatt kell az indokoltnál többet várni a közösségi immunitás kialakulására és a normalitás visszatérésére.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés