Bizalomvesztés

Az ügyészség dolga, hogy kiderítse az igazságot, miután emberölés gyanújával vizsgálódik a súlyos beteg fertőzöttek ellátása kapcsán. A kórház névtelenül nyilatkozó volt alkalmazottja ugyanis azt állítja, hogy az intenzív osztályra kerülő betegeket az első pillanattól kezdve benyugtatózzák, noha ez végzetes a légúti fertőzésekkel küzdők esetében, és hogy amikor a betegek már alig kapnak levegőt, ágyhoz kötik őket. Hogy ez mit jelent egy súlyos állapotban lévő beteg számára – lelki szempontból is –, azt nyilván senki nem szeretné megtapasztalni, csak elképzelni lehet az ilyen szörnyűséget. Hogy szakmailag miként magyarázzák a kórházi alkalmazottak az eljárást, hogyan próbálják védeni a mundér becsületét, az megint más kérdés. A laikusok pedig csak találgathatnak ez ügyben, és elborzadhatnak.

A legszomorúbb a dologban, hogy ha esetleg ki is derül, nem teljes mértékben így történt a szebeni eset, még ha valamelyest tisztázzak is tetteiket, indokukat az érintettek, a szebenihez hasonló, a sajtóban széles nyilvánosságot kapó beszámolók cseppet sem tesznek jót az egészségügyben uralkodó állapotok „jó hírének”. Hiszen a köznek az orvosokba, kórházakba, a kezelések hatékonyságába vetett bizalmát – ami a legjobb esetben sem nevezhető sziklaszilárdnak – még inkább kikezdik a hasonló információk. És sajnos amennyi rosszat lehet tapasztalni a romániai egészségügyi intézmények működését illetően, az emberek bizony hajlamosak elhinni (és nem alaptalanul), hogy ilyesmi bizony-bizony megtörténhet. Annál is inkább, mert a koronavírus-járvány miatt egy éve alaposan megváltozott viszonyok azt követelik, hogy a kórházba kerülők nem érintkezhetnek családtagjaikkal. Így ha valaki bekerül, ott már teljes mértékben az alkalmazottakra van utalva: nemcsak szaktudásukra, de jóindulatukra, emberségükre, türelmükre vagy türelmetlenségükre egyaránt.

És az is nagyon szomorú, hogy a szebenihez hasonló esetek azoknak a lelkiismeretes, emberséges gyógyítóknak a hitelét is jócskán kikezdik, akik hősiesen küzdenek a járvány által meglehetősen meggyötört egészségügy mostoha körülményei között a betegek gyógyulásáért, az életek megmentéséért. Azon a kérdésen, hogy egyáltalán lehet-e pozitív hozadéka valamilyen tekintetben a rossz hírnek és magának a híresztelésnek, talán el lehet gondolkozni. Most, amikor az oltásokba vetett bizalom sokszor törékeny, talán többen lesznek, akik megfontolják: inkább beadatják maguknak a vakcinát még akkor is, ha kétségeik vannak a hosszú távú hatásait illetően, mintsem hogy kórházba kerüljenek, és esetleg a Szebenben jelzett páciensekéhez hasonló sorsra jussanak.