Bátor választók, győztesek és vesztesek

Bár az idei megmérettetésen jegyzett 46 százalékos részvétel a legalacsonyabb, amit az elmúlt 30 évben Romániában rendezett önkormányzati választásokon mértek – legyen az két-, vagy 2012 óta egyfordulós –, a jelenlét mégis felülmúlta a várakozásokat. Még a minél nagyobb részvételi arányban érdekelt, minden lehetséges úton választási részvételre buzdító politikusok sem remélhették ugyanis, hogy a jelenlegi járványhelyzetben ilyen sokan veszik a bátorságot, és – valljuk be, végeredményben az egészségüket kockáztatva – urnák elé járulnak.

Aki szavazott, az a sok esetben szűk iskolai folyosókon, osztálytermekben összezsúfolódott választópolgárok, szavazóbiztosok, egészségügyisek, megfigyelők látványa ismeretében megtapasztalta, hogy nem volt ez teljesen kockázatmentes esemény. Éppen ezért illeti dicséret külön is az alkotmány adta jogukkal élő választópolgárokat, remélhetőleg minél kevesebb fertőződést eredményezett a választás napja.

Ami pedig a konkrét eredményeket illeti, sem országos, sem erdélyi – ezen belül magyar – vonatkozásban nem szűkölködünk a meglepetésekben. A vasárnapi választás a román jobbközép tábor – a liberálisok (PNL) és az USR–PLUS – előretörését hozta, tulajdonképpen ez a két alakulat mondható a helyhatósági megmérettetés győztesének. A kézzel fogható megvalósítások terén kevésbé, a politikai ellenfél gátlástalan lejáratásában viszont igencsak jeleskedő szociáldemokrata (PSD) Gabriela Firea főpolgármestert maga mögé utasító Nicușor Dan fényes, az év végi parlamenti választások vonatkozásában egyfajta „politikai előjátékként” is értelmezhető diadala az egyik legfontosabb mozzanata a mostani választási csatározásnak. Akárcsak a PNL szempontjából az, hogy hagyományos erdélyi, bánsági bástyáinak megőrzésén túlmenően ki tudta terjeszteni befolyását az évtizedeken keresztül baloldali fellegvárnak számító moldvai megyék némelyikére is. Az USR–PLUS pedig nemcsak, hogy megvetette a lábát az önkormányzatokban, de bukaresti kerületeken túlmenően olyan megyeszékhelyeket is sikerült elhódítania, mint Temesvár, Gyulafehérvár, Bákó és Brassó.

Mindez könnyen megteremtheti egy majdani kormánykoalíció alapját a két alakulat számára, vigyázniuk kell azonban, milyen stratégiával vágnak neki a főváros irányításának, az itteni közös győzelem ugyanis akár közös kudarcukká is válhat, ha az új főpolgármester nem lesz képes már a mandátuma első éveiben teljesíteni a nagyfokú elvárások egy részét. No, és persze a PSD számára ugyanúgy fájó pont az önkormányzatokban való látványos térvesztése, az, hogy a főpolgármesteri tisztségen túlmenően Bukarest hat kerülete közül ötben elvbukta az elöljárói széket. A börtönbüntetését töltő Liviu Dragnea irányításával még jóformán mindent megnyerő, vezető nélküli hajóként hánykolódó alakulat elkerülhetetlenül zátony felé halad.

Magyar viszonylatban az RMDSZ látszólag elégedetten dőlhet hátra, hiszen a szimbolikusan is fontos bástyák közül Szatmárnémetit megőrizte, Marosvásárhelyt visszahódította, emellett a hozható megyei tanácselnöki tisztségek közül négyet hozott is. A Bolyaiak városa esetében ugyanakkor sokkal nehezebb feladat lesz rendet teremteni a húsz éven át regnáló adminisztráció által hátrahagyott örökségben, fejlődő pályára állítani a megyeszékhelyet. Az RMDSZ Udvarhelyszéken szenvedte a legfájóbb vereségeket, emellett az is látszik, hogy a valódi versenyt vagy magyar–magyar megmérettetést nélkülöző választókerületekben – elsősorban tömbvidékeken – apátia övezte a választást, ami a megyei önkormányzatokban rontja a pozíciókat.

Gálfi Árpád székelyudvarhelyi újrázása, a POL kétharmad körüli győzelme vitathatatlanul a választás legnagyobb meglepetése magyar tekintetben, ami egyformán intő jel az RMDSZ és az EMSZ számára, hogy valamit nagyon elrontottak a székely anyavárosban. Első mandátumával ellentétben az erős önkormányzati hátszéllel Gálfi azt tehet a következő négy évben Udvarhelyen, amit csak akar, ami egyúttal óriási felelősség is, 2024-ben ugyanis sem neki, sem az őt támogató vegyes pártnak nem lesz mentsége.

Végezetül az is kitűnik, hogy a részleges pártegyesítés ellenére az EMSZ nemhogy nem tudta megkettőzni erejét az önkormányzatokban, de gyengébb eredményt ért el, mint 2016-ban külön az EMNP és az MPP. Ennél mindenképp több kell(ene), ha valós alternatívát akarnak felmutatni az RMDSZ-szel szemben. Ami a decemberi parlamenti választásokon szinte biztosan nem lesz aktuális – de hogy a mostani választás eredményeiből milyen tanulság vonható le a törvényhozási megmérettetés tekintetében, az külön elemzést igényel.