Bántalmazástól tükörbe nézésig

Érdemes lenne eltöprengeni azon, hogy a felnőtt-gyerek és gyerek-gyerek viszonyok tekintetében tulajdonképpen mi a természetes, és mi nem az. Mióta világ a világ, a gyerek, serdülő útját a felnőttnek kell bizonyos észszerű korlátok kijelölésével egyengetnie. Amint a pszichológia is mondja, a megfelelőképpen felállított szabályok alapvetően nem korlátokat, hanem sokkal inkább kapaszkodókat jelentenek az erejüket próbálgató, útjaikat keresgélő ifjak számára. Úgyhogy nem kéne átesni a ló túlsó oldalára, és azt gondolni, hogy a gyerek minden tekintetben „hímes tojás”, akarata szent és sérthetetlen. És abban az illúzióban sem kéne ringatnunk magunkat, hogy a ma divatos, olykor túl szabados neveléssel világszinten egyfajta rózsaszín, ideális, szabályok és korlátozások nélküli paradicsomot építünk, ahol minden ember úgy viselkedhet, ahogy kedve tartja.

Jó tudni, az is természetes, hogy a gyerek a kortársai körében „tanulja meg” és „gyakorolja be” spontán módon az embertársaival való együtt létezést, és ennek nyilván éppúgy vannak feszültséggel teli, konfliktusos vonzatai is, mint felhőtlenek. A felnőtt-gyerek és gyerek-gyerek közti mindennapi kapcsolat nem lehet egyértelműen, rózsásan konfliktusmentes, és ez így természetes. Azonban tudni kellene azt is, hol húzódik a határ az eredményes, erőszakmentes konfliktuskezelés és az erőszakos viselkedés, viszonyulás között.

Ha a felnőttek vagy a kortársak részéről érkező (verbális) erőszak nagymértékben beszivárog a gyerek mindennapjaiba, az már messzemenően rossz vért szül, már csak azért is, mert a jelenség túlmutat önmagán. A gyakori rossz bánásmód, békétlenség, viszály és feszültség ugyanis olyan, mint a járvány vagy a lavina: továbbterjed, továbbgyűrűzik, egyre többeket érint. Valószínűleg a felnőttek, szülők, pedagógusok társadalmának sem ártana olykor egy alaposabb „tükörbe nézés”. Elsősorban nekik kellene elgondolkodniuk azon, milyen példát mutatnak a mindennapokban a felnövekvő nemzedéknek. Ugyanis nem ritka, hogy a felnőtt társadalom intoleránsan és agresszíven támadja egymás véleményét, eltűri és propagálja a verbális erőszak „kultúráját”. Elég, ha csak arra gondolunk, mennyire erőszakos, intoleráns, ellentmondást nem tűrő és agresszív hangnem jellemez sokakat a pandémia, az oltás és oltásellenesség témájában.