2010. november 08., 10:272010. november 08., 10:27
Az asszimiláció ugyanis sokkal kevésbé politikai, mint inkább szociológiai, vagy éppen pszichológiai kérdés. Nincsenek illúzióim, a többségi elit egy része mindig is feladatának fogja tekinteni a magyarság identitásának lebontását és saját szájíze szerint való újjáépítését, de az utóbbi időben mindez sokszor csak a régi reflexek szintjén jelenik meg; nem mindig társul hozzá kidolgozott program.
Ráadásul az ilyen megnyilvánulások az ellenkező hatást is kiválthatják: a dac felerősítheti egy-egy közösség öntudatát. A beolvadás azonban így is szinte feltartóztathatatlan – legfőképp nyelvi szinten. Megerőltető feladat kibújni a hatása alól; még ha anyanyelvünkön is intézzük ügyeinket, nem kényszerítjük magunkra a magyar terminológiát – nem is biztos, hogy azt az ablak másik oldalán értenék. Primár, notár, decsízió, ámenda, formulár, tribunál, procsesz verbál, ordin de pláta, faktúra, kitánca – csak néhány olyan szó, amelyeket nap mint nap átveszünk.
Rosszabb esetben már félig románul, félig magyarul társalgunk – ráadásul mindez az agy működése szempontjából teljesen természetes. Ahogy az is érthető, ha szórványban élő magyar családok lassan-lassan otthon is románul beszélik meg a dolgaikat; ha egész nap ebben a nyelvi közegben élik az életüket, fáradtan hazaérve szükségtelen erőfeszítésnek tűnik a visszaállás. A politikának emiatt kellene gyakorlati tetteket támogatnia.
Ahogy a nagyváradi Szent László-gimnáziumban román értelmiségieket tanítanak magyarul, úgy egész Erdélyben és Partiumban lehetne szervezett nyelvtanfolyamokat indítani. Például olyan vegyes házasságból születő gyerekeknek, akik – jó esetben – csak otthon, az egyik szülőtől tanulnak meg ilyen-olyan szinten magyarul. Őket nem az ellenséges politika, hanem a gyakorlati helyzet kényszeríti ebbe a helyzetbe, sokuk valószínűleg szívesen tanulna magyarul, ha adódna rá lehetősége. És így akár – a jelenlegi folyamatokkal ellentétben – ők vagy a gyerekeik már nem vesznének el szükségszerűen a magyarság számára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok