Az USR-PLUS halállistája

Nos, valahogy így járt most Florin Cîţu román miniszterelnök is az USR–PLUS-szal. A kormánykoalícióban részt vevő pártszövetség Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter leváltása miatt felvette a kormányfőt a „halállistájára”, és kijelentette: csak akkor marad kormányon, ha a kormányfő távozik. Miután azonban közölték vele, hogy ez nem fog megtörténni, és nem csupán a liberális párt, hanem az RMDSZ is kiállt Cîţu mellett, arra a kérdésre, hogy nem húzná-e ki a kormányfőt a listáról, nemigen maradt más választása, mint hogy azt válaszolja: de.

Persze nem a viccbéli medvéhez hasonló nagylelkűségi rohamában, hanem egyszerűen azért, mert be kellett látnia: túl sokat követelt, és egyszerűen nincs abban a pozícióban, hogy ilyen mértékben megzsarolja a nagyobbik koalíciós partnert. Mert igaz ugyan, hogy nélküle a jelenlegi koalíció nem működhetne, de aránytalan követelésével – hiszen egy miniszter leváltása miatt a kormányfő leváltását akarta, olyan körülmények között, hogy a miniszterelnöknek jogában áll menesztenie azon tárcavezetőket, akikkel elégedetlen – olyan helyzetbe manőverezte magát, ahonnan nehéz volt komoly arcvesztés nélkül kikerülni. Egyrészt azért, mert az RMDSZ is határozottan kiállt a miniszterelnök mellett, profi módon keltve azt a képzetet, hogy a két nagyobbik partner eszetlen iszapbirkózása közepette ő képviseli a hidegfejű racionalitást és a stabilitást. Ennek nyomán az USR–PLUS magára maradt.

Másrészt pedig azért, mert ha tovább üti a vasat, teljes mértékben ráégett volna, hogy a kormányfő menesztéséhez való makacs ragaszkodással az egyedüli felelőse annak, hogy a járvány kellős közepén a kormány nem működhet normálisan – azért, mert a konfliktussal kell foglalkoznia, illetve azért, mert az USR–PLUS nem hajlandó új egészségügyi minisztert jelölni, holott mindenki ezt várja tőle. Harmadsorban pedig nem szabad megfeledkezni az érdekekről: a pártszövetség kormányra került, ezzel jelentős erőforrásokhoz férhet hozzá, és a párt alacsonyabb szinten tevékenykedő klientúrájának tagjait is tisztséghez juttatta.

A kormányból való távozás lehet, hogy tovább növelte volna az ázsióját a fanatikus, nagyjából 16 százalékosra tehető állandó szavazótábor szemében, de a többiek csupán a bajkeverőt látták volna benne, ráadásul az ellenzéki szerepben le kellett volna mondania minden előnyről, amit jelenleg élvezhet. Ezért tett le végül a kormányfő menesztéséről, és javasolt olyan kompromisszumot, amely alapján úgy tűnhet: az elveiből sem engedett sokat, de kapott is valamit cserében.

A PNL és az RMDSZ részéről akár sportszerűségnek is nevezhetjük, hogy belementek ebbe, és elfogadták, hogy aláírják a koalíciós programot kiegészítő dokumentumot, amely elvben beleszólást enged a koalíciós pártoknak a miniszterek leváltásába, gyakorlatilag azonban minden marad a régiben. Emellett pedig felsorol egy csomó olyan dolgot, ami papíron jól mutat, aztán – ismerve a román politikusok szerződésekhez való viszonyát – majd megvalósítanak belőle valamit, ha az érdekük úgy kívánja. Ha meg nem, nem. Persze nekik is érdekük volt a konfliktus mihamarabbi rendezése, hiszen ők is ragaszkodnak a kormányzati szerephez, és a viszály további fokozása csak a kormány megítélésének ártott volna.

Kérdéses egyébként, hogy nem okozott már így is túl nagy kárt a kormánypártoknak az eddigi viszálykodás. A legfrissebb felmérések tükrében úgy tűnik, hogy a polgárok nagyon nem értékelték a marakodást: miközben a kormánypártok támogatottsága csökkent, az ellenzéki szociáldemokraták és a szélsőséges AUR nyugodtan hátradőlve csak egy kávét kérhet, hiszen az ő népszerűségük közben folyamatosan kúszik fölfelé.

Félő azonban, hogy nem ez volt az utolsó koalíciós egymásnak feszülés. Az USR–PLUS és a PNL ugyanis nem csupán az ellenzékkel, hanem egymással is rivalizál, nagyjából ugyanarra a szavazótáborra hajtanak rá. Ezért vélhetően csupán idő kérdése, mikor és milyen ürügy kapcsán gondolja úgy valamelyik fél, hogy eljött az ideje egy kicsit megfeszíteni az izmokat, és megpróbálni nehéz helyzetbe hozni a vetélytárs-partnert.

Ebben a koalíciós felállásban ugyanis az eddigiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy kódolva vannak a további konfliktusok és „halállisták”.