Az erdélyiek legszánalmasabb védelmezője

Persze könnyű úgy kiváló jósnak bizonyulni, hogy ők maguk azok, akik beteljesítik a saját jóslatukat, és ők maguk szítják a magyarellenességet. E hálás szerepet Alin Tișe, a Kolozs megyei közgyűlés elnöke vállalta fel, amikor a magyar kormánymegbízott kinevezésének hírére olyan hisztirohamot produkált, mintha nem egy korrekt, a koalíciós partnerek – köztük Tișe pártbeli felettesei – közötti magállapodás nyomán meghozott döntés született volna, hanem Orbán Viktor jelent volna meg Kolozs megye határán egy fehér lovon, hogy ünnepélyesen – egész Erdéllyel együtt – visszafoglalja az anyaország számára.

Tișe a jelek szerint totális szereptévesztésbe süllyedt a döntés nyomán, mert önmagát egy egyszerű megyei önkormányzati elnök feladatköreit messzemenően meghaladó pozícióban vizionálta: a Kolozs megyeiek és az erdélyiek védelmezőjeként. Dörgedelmes nyilatkozatában olyan veretes gondolatokkal örvendeztette meg a nagyérdeműt, miszerint az RMDSZ által javasolt kormánymegbízott kinevezése az erdélyiek, a Kolozs megyeiek, egyúttal a Kolozs megyei PNL arculcsapása, mivel a tisztség a pártjának járna.

Ő azonban – talán mert a csak általa észlelt pofon némileg megzavarta a valóságészlelését – úgy véli, hogy ennek nyomán a továbbiakban valamilyen rejtélyes oknál fogva harcolnia kell a megye lakóiért, és meg kell védelmeznie a Kolozs megyei polgárok, sőt egész Erdély lakóinak az érdekeit. Ennek egyik lépéseként kirúgná a megyei önkormányzat magyar alelnökét. (Később aztán Emil Boc kolozsvári polgármester is csatlakozott hozzá, a kinevezés kapcsán kijelentve: nem fogja tűrni a román nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenséget. Kijelentésének értelmét vélhetően még ő maga is azóta kutatja.)

Nos abban még egyet is értünk, hogy egy megyei közgyűlési elnök feladata valóban a megye polgárai érdekeinek a védelme. Azonban az, hogy ebbéli minőségében az összes erdélyi érdekeit is védeni akarja, nehezen nevezhető másként, mint a saját személye nem is olyan enyhe túlértékelésének.

De mitől is akarja megóvni Erdőelve polgárait a lánglelkű önjelölt oltalmazó? Nem ám valami külső ellenségtől, iszlamista terroristáktól vagy akár csak a koronavírus-járványtól. Hanem egy magyar embertől. Aki történetesen ugyanúgy erdélyi, mint e régió bármely őshonos polgára.

Persze érteni véljük Tișe gondolatmenetét. A jó tanácselnök nemzetiség szerint tesz különbséget a polgárok között. Eszerint a románok lehetnek prefektusok Kolozs megyében, de ha magyar ember kerül a tisztségbe, akkor rögtön katasztrófahelyzet áll elő, ami miatt meg kell kongatni a vészharangokat.

Mindez egy bizonyos pontig érthető. Sokan gondolják úgy: azzal, hogy Erdély Magyarország számos más területével együtt két világháború után a győztes nagyhatalmak kegyéből Románia fennhatósága alá került, a magyarok – függetlenül attól, hogy évszázadok, generációk óta tősgyökeres helyi polgárok – elveszítették a jogukat arra, hogy fontos tisztségeket töltsenek be. Vagy hogy – az egyházi vagy nemesi ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán – jelentős vagyonnal rendelkezzenek „Nagy-Romániában”.

Márpedig Kolozs megye kormánymegbízotti tisztsége szimbolikus jelentőségű, és az ilyen frusztrált „hazafiak” úgy érzik: a magyar vezető kinevezése nyomán végleg bevettnek hitt állásokat kell feladniuk a legyőzöttnek hitt ellenség javára. Mindehhez még hozzájárul a pártvezetéssel szembeni ellenszenv is, amely nyomán a kellőképpen megzavarodott és frusztrált elme ilyen „szabadságharcos” kirohanásokkal örvendezteti meg a világot.

Hanem hát a jó Alin Tișe nem mindenben olyan következetes ám, mint a magyarok elleni hergelésben. Amikor néhány hete először híre kelt, hogy magyar ember kerül a kormányhivatal élére, a pártvezetésnek írt levelében azzal fenyegetőzött: ha ez megtörténik, kilép a liberális pártból. Nos ezt azért azóta némileg átértékelte. A vonatkozó törvényt böngészve ugyanis rájött, hogy a pártból való távozása az elnöki tisztség elvesztését vonná maga után. Vagyis miközben teli szájjal hőbörög, kelti a hangulatot a magyarok ellen, és önmagát Erdély nagy román megmentőjének szerepében vizionálja, szánalmasan, két kézzel kapaszkodik a székébe. Pedig akkor lenne igazán karakán és hiteles politikus, ha állná a szavát, és a magyar prefektus kinevezése nyomán tényleg venné a kalapját.

Úgyhogy abban talán mindenki egyetért: Erdély polgárai nemzetiségtől függetlenül sokkal, de sokkal többet érdemelnek annál, semhogy arra szoruljanak, hogy egy ilyen alak legyen az „oltalmazójuk”.