Az élhetetlen Kolozsvár

Kolozsváriként és Erdélyben sokat utazó emberként kincses városunkat az egyik legélhetetlenebb erdélyi nagyvárosnak tartom. Az elszabadult ingatlanfejlesztésekkel köszönőviszonyban sincs a város úthálózatának újragondolása. Egy-két negyedbeli kiszélesített úttól eltekintve a felüljárókkal, körforgalmakkal, kisebb vagy nagyobb csomópontokkal kiépített úthálózat még a Ceaușescu-rendszerben készült a maihoz képest sokkal kisebb autósforgalom számára.

A város forgalmának jelentős megkönnyítését szolgáló körgyűrű terve hosszú évek óta a polgármesteri hivatal fiókjaiban hever. Emil Boc polgármester időnkénti sajtóbeli megszólalása arról ködösít, hogy melyik minisztériumból szükségesek még engedélyek. Miközben Nagyváradot már évek óta délen és északon is jó utakon lehet elkerülni, illetve a különböző negyedeket megközelíteni. Ha az észak-erdélyi autópálya elért volna a Partiumba, ma Várad lenne a legélhetőbb nagyvárosa Erdélynek. De talán így is az.

Kolozsvár igazi tragédiája, hogy a kincses város vezetősége a környező községek polgármestereivel és a megyei tanáccsal közösen nem dolgozott ki már tíz-tizenöt évvel ezelőtt átfogó infrastrukturális fejlesztési tervet, amely civilizált körülmények között tenné megközelíthetővé a városba ingázó több tízezer ember életét. Napjainkban a város körüli ,,alvófalvakból” a 10–20 vagy 25 kilométeres távot jó esetben 1–1,5 óra alatt teszi meg a végeláthatatlan sorokban torlódó autós. Az üzemanyagköltségen túl az autós ingázásnak a környezetszennyező hatása is óriási.

Hiába mondják a város elöljárói, hogy miért nem járnak az emberek busszal, mert nem vesznek róla tudomást, hogy a környező településekről érkező buszok épp úgy a kocsisorban rostokolnak, mint a kisautók. A város területén található néhány utat leszámítva a bevezető utakon sehol nincs buszsáv – új utak kiépítése nélkül erre nincs is lehetőség. Marad a napi idegesség és a város vezetőségének szidása a közösségi oldalakon, ahol tömegek esnek neki a város kétbalkezes, de öntömjénező polgármesterének. A mézes madzagként bedobott metró terve –, ha egyáltalán elkészül 10–15 éven belül – a távoli jövő ködébe vész: addigra annyira túlzsúfolt lesz Kolozsvár, hogy a kocsirengetegben nem lehet majd mozogni.

A közlekedési gondok orvoslására kitalált kerékpárbarát város imázsát népszerűsítő polgármesteri hivatal a kincses város főbb utcáit telepingálja biciklisávval. A híres humoristát parafrazálva ez nem igaz, de legalább jól hangzik. Benzingőzben is lehet biciklizni, de ez önmagában nem oldja meg a maholnap félmilliós nagyságú város közlekedési gondjait. A belvárosi utcák korszerűsítése, aszfaltozása, új fák ültetése jó dolog, de ha nem pályáznak átfogó városfejlesztési tervek gyors megvalósítására, ezek csupán pótcselekvésnek számítanak.

Erről jut eszembe egyik belvárosi ismerősöm, aki a szomszédokkal összefogva hónapokig gyűjtötte az aláírásokat, hátha sikerül megakadályozni egy hatalmas tömbház felépítését egy olyan szűk utcában, ahol a jelenlegi lakók is nehezen tudnak közlekedni. De mindhiába, mert azóta már gyors iramban emelkednek a falak, és a leendő lakrészek vevőre találtak. A környékbeli kis utcák lakói nem tudják elképzelni, mi lesz ősztől, ha a tömbházak alagsorában található parkolókból reggelente több száz kocsi fog kigördülni. A környéket a főúttal összekötő földalatti út természetesen fel sem merült, a nyugat-európai típusú útfejlesztések igen távol állnak a kolozsvári polgármesteri hivataltól.

Emil Boc és csapata hosszú évek óta a nagy semmit árulja nagy megvalósításként. Kérdés, hogy a kolozsváriaknak mikor telik be a pohár?