Hirdetés

Árva házak

VEZÉRCIKK – Új frontot nyitott a magyarság elleni folyamatos háborúzásában Marosvásárhely polgármestere. Ezúttal az egyházi elöljárók iskolafenntartói „alkalmatlanságát” célozta meg, akik tulajdonosként vétkes tétlenséggel nézik, amint a fejükre omlik a visszakövetelt ingatlan – természetesen a diákok testi épségét is kockáztatva.

Csinta Samu

2014. október 21., 19:472014. október 21., 19:47

Az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatások akadályozása egyfajta nemzetpolitikai prioritás lett Romániában. Az egykori székely fővárosban a szögesdrót-kifeszítő brigádok élén maga a törvényesség őreként azonosított prefektus áll, Dorin Florea polgármester pedig abban igyekszik mintát alkotni, hogyan lehet mégiscsak érvényesíteni az önkormányzatok e tekintetben megcsonkított hatáskörét.

Az egyházi tulajdonú oktatási ingatlanok ugyanis a román többségű városvezetések és klérus együttélésének érzékeny pontjai. Mert a kilencvenes évek elejére jellemző szülői tiltakozások idejétől eltávolodtunk ugyan, a mai középkorúak – az iskolás korú gyerekek szülői – igencsak „lyukas” egyházi neveltetése azonban továbbra is remek táptalajul szolgál a Florea-féle demagógiának.

A történet persze korántsem reked meg ezen a szinten. A Bolyaihoz vagy a Rákóczihoz hasonló léptékű épületek restaurálása igencsak kiürítené az egyházi kasszát, önerőből legfeljebb tatarozásra futja. A húzd meg-ereszd meg játék része az egyházi ingatlanokért fizetendő bér visszatartása, a zsarolás jól bevett eszköze, amely azon alapszik, hogy a tulajdonos nem kockáztatja meg a nagy szülői felháborodással fenyegető extrém eszközök alkalmazását.

A kommunikációs trükkökkel operáló hatalmi arrogancia egyelőre magabiztosan lavíroz a Marosvásárhelyhez hasonlóan szétszakított állapotban tartott városokban. Holott a jó szándék felfedezett már jó néhány megoldási módozatot. Például azt, hogy a bér fejében az önkormányzat biztosítja a különböző pályázatok önrészét, hasonló struktúrában szépült meg a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium.

A magyar vezetői által immár két évtizede árván hagyott Vásárhely még nem álmodik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés