2012. március 02., 09:372012. március 02., 09:37
Gora Seres, ez a mitugrász tönkhuszár, ez a nudlikatona ekkor kezdett ébredezni egy jókora tölgyfa tövében. Ahogy kinyitotta a szemét, a fa törzsén Anton Kreg egyik festményét pillantotta meg, amelyen holmi ruhátlan asszonyok heverésztek egy zöld mezőn. Gora leköpte a krikszkrakszot, nem kedvelte túlzottan Anton Kreg munkáit, kivéve azt az egyet, amit most is a zsebében tartott. Ahogy felült a száraz levelek között, észrevette, hogy valaki édes gyökereket és fonnyadt erdei gyümölcsöket rakosgatott mellé a földre. A másik oldalán félrebillent üveget talált, aminek az alján már csak egy korty barnássárgás folyadék csillogott. Ettől az émelyítő szagú italtól piált be Gora Seres előző nap annyira, hogy elaludt az erdőben. A feldőlt üveg tartalma kifolyt a száraz levelekre, a sulpa madarak alighanem felszürcsölhették, más magyarázat nemigen kínálkozik arra, miért tépázták meg egymást ennyire szegények.
Lennebb az ösvényen iszapdarabok hevertek, valaki vízben gázolhatott azelőtt. A nyomokon most egy különös figura, Arom Korilesz baktatott. A fickó most érkezett a környékre az Isten-fennsíkon át, szemei még most is kápráztak a látottaktól, nem egy lángoló bokrot láthatott odafent, annyit mondhatok. Gondolataiban mégis az a nyugtalanítóan fehér folt maradt meg leginkább, amelyet egy hasadék alján pillantott meg hosszú útja közben. Ha belezuhanna abba a hasadékba, gondolta, ő maga is azonnal fagyos fehérséggé változna. Alaposan fel kell kötnie a gatyáját annak a csirkefogónak, aki Arom Korileszt meg akarja lepni, ez a fura szerzet ugyanis minden irányba lát. Olyan környékről származik, ahol nem tanácsos hátat fordítani senkinek, így a férfi minden égtáj felé az arcát mutatja, nemigen lehet eldönteni, hogy mikor jön, és mikor megy. Nyolc szeme van szegénynek. Most, hogy erre a különös vidékre ért, alaposan szétnézett a szélrózsa minden irányába. Szigfrid Bonifácot pillantotta meg legelőször, a főerdész nem messze előtte baktatott ugyanazon az ösvényen a fák között. Csatakos, tépett ruhájából zavaros víz csepegett, csizmáját vastagon borította a sötét iszap. Amikor a főerdész kiért a tisztásra, az égre pillantott, majd három nap óta először leült egy fűcsomóra. Arom Korilesz a fák közül figyelte. Nem sok idő múlva nagy, zömök foltot pillantott meg a levegőben, amely – mint egy léghajó – komótosan ereszkedett egyre lejjebb. Jó két órába is beletelt, mire földet ért, ekkor Szigfrid Bonifác felkelt, és üdvözölte a héliummal töltött embert. A halálra ítélt nemzeti hős, aki mégis túlélte büntetését, úgy imbolygott, mintha alaposan felöntött volna a garatra. A főerdész édes gyökereket dugott a szájába, barátja alaposan megéhezhetett a nagy lebegésben. „Tartozom egy marétával Zubrán Dezsőkének” – mondta végül Szigfrid Bonifác, majd mindketten eliszkoltak az erdészlak irányába. Arom Korilesz sokáig bámult utánuk, még akkor is, amikor már rég eltűntek a fák között. Itt aztán ő sem fog nagy feltűnést kelteni, gondolta, és lehunyta mind a nyolc szemét.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.