Amitől Bukarest retteg

Ezt bizonyítja a bukaresti külügy legfrissebb állásfoglalása, amelyben azért méltatlankodnak, mert az EU bírósága elutasította a román keresetet, amelyben azt kifogásolták, hogy az Európai Bizottság érdemben készül foglalkozni a kisebbségi jogok uniós szintű szavatolását szolgáló Minority SafePack polgári kezdeményezéssel. A kezdeményezés – amely ellen az őshonos kisebbségek ügyeiben rendszerint elegáns hallgatásba burkolózó Európai Bizottság is kézzel-lábbal kapálózott, amíg az uniós bíróság úgy nem döntött, hogy igenis a brüsszeli testület hatáskörébe tartozik az ügy – lehetővé tenné az őshonos nemzeti közösségek jogainak európai uniós szintű szabályozását. Persze legalább ennyire fontos azt is, hogy a lefektetett, közös kisebbségvédelmi szabályrendszer betartását számon is lehessen kérni. Magyarán: hogy legyenek olyan mechanizmusok, amelyek révén folyamatosan, egyértelmű kritériumok alapján ellenőrizni lehet, hogy a tagállamok tiszteletben tartják-e a kisebbségvédelmi előírásokat, és amennyiben arra a megállapításra jutnak, hogy nem, akkor létezzenek olyan szankciók, amelyek révén kikényszeríthető a betartásuk. Ez az, amit Bukarest nagyon nem szeretne.

Bár állásfoglalásában a polgári kezdeményezés pozitívumait is hangsúlyozza, azért a bukaresti alapállás lényege mégiscsak az, hogy ellenzi az uniós alapszerződések által meghatározott hatáskörök kiterjesztését. Vagyis: körömszakadtáig ragaszkodna ahhoz, hogy a kisebbségi jogok ügye tagállami hatáskörben maradjon. Ami a modern román állam 19. század végi létrejötte óta folyamatosan létező, és rendszereken átívelő államrezon ismeretében román szempontból érthető. Ez ugyanis azon alapszik, hogy a román állam magterületén, illetve a terjeszkedés során hozzá került idegen területeken a hatóságok folyamatosan, minden eszközzel azon ügyködnek, hogy az ott élő nem román őshonos nemzeti közösségeket felszámolják, vagy asszimiláció útján, vagy azáltal, hogy a régió elhagyására kényszerítik őket. Az ok: mindaddig nem érzik biztonságban magukat, amíg az országban jelentős számú nem román elem is él, hiszen attól tartanak, hogy amíg nagy számú magyar közösség él Erdélyben és a Partiumban, addig bármikor megkérdőjelezhető a jelenlegi területi status quo. Ennek nyomán nemzetbiztonsági kérdésként tekintik a kisebbségi ügyet – pontosabban nemzetbiztonsági fenyegetésnek a magyar közösséget. Így aztán, ha a kisebbségi jogok uniós szabályozása terén minden maradna a régiben, és nem kerülne uniós hatáskörbe a kisebbségi jogok témája, akkor Románia saját hatáskörben korlátozhatja tovább a magyar nyelven történő orvosi képzést, saját hatáskörben tehet keresztbe a hivatali anyanyelvhasználati követeléseknek, valamint saját hatáskörben folytathat álcivilek felhasználásával hadjáratot a magyar nyelvű feliratok és jelképek ellen. És persze saját hatáskörben szervezhet pogromkísérletet a magyar közösség ellen az úzvölgyi osztrák–magyar katonai temető miatt obskúrus román körök által mesterségesen kirobbantott botrány kapcsán.

Untig ismerjük, hogy Bukarest szerint mindez „példaértékű” bánásmódnak számít az országban élő őshonos nem román nemzeti közösségekkel szemben, miközben a további magyar–román konfliktusok megelőzésének egyik legfőbb eszközét, az autonómia különböző formáit mereven elutasítja, felváltva sztálinista-kommunista, illetve putyinista találmánynak minősítve őket – bár a jól működő autonómiákkal rendelkező Finnország, Spanyolország vagy Olaszország illetékesei minden bizonnyal nagy csodálkozással fogadnák államberendezkedésük ilyetén román meghatározását. Éppen ez a megveszekedett ellenkezés jelzi azt, hogy Bukarestnek igenis vaj van a fején, takargatni valója van a kisebbségi jogok szavatolása terén. Hiszen ha jóhiszeműen viszonyulna a kérdéshez, nem lenne oka ellenezni azt, hogy a kisebbségi jogok betartását – amely része a jogállamiságnak, ugyanakkor annál kevésbé homályos a mibenléte, és sokkal konkrétabban meghatározható és számon kérhető – uniós szinten ellenőrizzék és kényszerítsék ki.

Ezért egyértelműen kívánatos pozitív fejlemény lenne, ha kisebbségi jogok terén létezne egy olyan, közös uniós mechanizmus, amelynek a segítségével Bukarest orrára lehetne koppintani, amikor a jelenlegi módszereivel próbálja „példás” kisebbségpolitikáját gyakorolni.