2010. október 19., 09:532010. október 19., 09:53
Mikor színházba megyünk, már ha valaha megyünk, felvesszük a legszebb ruhánkat, mintha legalábbis mi volnánk a látványosság, és fanyalogva keressük a cigarettánkat a szünetben, ha nem győzött meg eléggé a nagymonológ. Pénteken aztán a saját szememmel láthattam, hogy is kell ezt csinálni. Városunk színházépülete épp 110 éve készült el (egy év alatt, most meg négy éve nem sikerül felújítani, de ez már egy másik mese), s az évfordulón iskolákból, óvodákból elhívott csoportok jöhettek el körülnézni az érdekes, nagy házban. Nyilván a középiskolásokat inkább az érdekelte, hogy ne menjenek túl hamar vissza órára, az ovisok és elemisták viszont szinte hitetlenkedve meresztették a szemüket olyan „banális” dolgokra, mint a kakasülő, a gigászi méretű csillár vagy épp egy egyszerű hang- és fényjáték az elsötétített színpadon. Egy ekkora gyerek nem játssza meg az érdeklődést, semmi oka nincs rá. Ezek a porontyok egyszerűen fel- és elszabadultak. A csoportot szó szerint terelgető fiatal színművész ötpercenként parancsolta ki őket a még közel sem felújított büféteremből, számolgatta, hányan férnek még ki az aprócska teraszra – persze sikertelenül –, vagy figyelmeztette őket, ne hajoljanak ki túlságosan a páholyból. Nyilván esélye nem volt kordában tartani az egyre lelkesebb bolhacirkuszt, de hát mit is várhatunk egy csapat prücsöktől, ha mondjuk lehetőséget kap egy csomó vicces parókát felpróbálni? Vagy bezsúfolódni egy akkora öltözőbe, ahová a fizika törvényei szerint feleakkora csapat sem férhetett volna be. Vagy megfogni a frissen restaurált fal díszítéseit, főképp hogy kiderült, azok igazi aranyból vannak. A világ összes punkzenésze pezsgőt bontott volna, ha látja őket, hiszen bizonyítékát adták, hogy létezik tökéletes és hibátlanul működő, totális anarchia. Egyvalamit azonban nem értek. Hogy lesznek ezekből a lelkes, érdeklődő, csodálkozó kis emberekből hozzánk hasonló létformák? Mindegy – még jó, hogy néha megadatik, hogy egy cseppet zsebre tegyünk abból a varázslatból, amit csak ők látnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok