Hirdetés
Szucher Ervin

Szucher Ervin

Alkotmányellenes délutáni gólok

2022. április 09., 15:322022. április 09., 15:32

Derekasan be kell vallanom, eddig abban a tévhitben ringattam magam, hogy Románia a húszmillió futballszakértő országa. Pontosabban: mindössze a húszmillióé. Holott – és ez csak most derült ki számomra – a húszmillió szakember között létezik kilenc, aki a szakembernél is szakemberebb. A taláros testület tagjairól van szó, azokról, akik a minap kitalálták, hogy egy gólt nem csak egy esetleges szabálytalankodás vagy lesállás miatt lehet érvényteleníteni.

 A FIFA szabályait fölülírva az alkotmánybíróság tagjai szerint egy találat akkor is érvénytelennek számít, ha azt egy iskolaudvaron szerzik, mégpedig a délutáni órákban. Sőt, ha a tanórák után a pályára focizási szándékkal visszamerészkedő diák gólt mer rúgni osztálytársa kapujába, azzal nem csak szabálysértést vagy kihágást követ el, amit megúszhat egy sárga, netán piros lappal, amelyhez ráadásként magaviselet-levonásban részesülhet! Nem, a délutáni góllövés egyenesen alkotmányellenes cselekedetnek minősül, amelynek a tanuló majd annak rendje és módja szerint viseli a következményeit.

Ugyanis az alkotmánybíróság a héten eldöntötte, hogy a délutáni órákban az iskolai sportpályák szabad használata nemcsak hogy szigorúan tilos, de egyenesen alaptörvénybe ütköző. Fennállása óta a bukaresti taláros testület hozott még, finoman fogalmazva, érdekesnek nevezhető döntéseket, de ilyen fura ítéletet talán még soha. Hogy mi lehetett a bírák fejében, amikor ezt kiötlötték, nem tudni, de valószínűleg nem sokkal több, mint egy fekete-fehér pöttyös bőrlabdában. Az is sok mindent elárul a hazai elit szemlélet- és gondolkodásmódjáról, hogy a sportpályák délutáni ingyenes használatát szavatoló törvényt az iskolaigazgatók és a tanügyminiszter sugallatára, maga a kormányfő torpedózta meg, miután alkotmányjogi kifogásokat emelt.

Mondhatnók, egy politikussá vedlett magas rangú katonatiszttől valahogy mást várna az ember – akár még Romániában is. Csakhogy ne feledjük, a miniszterelnök nem valamelyik amerikai akciófilmből ismert, komoly fizikai adottságokkal rendelkező kommandósok közt szolgált és vált nemzeti hőssé. Fokozatainak egy részét 1989 előtt a kukoricaszedésben, a rendszerváltást követően pedig az irodai aktatologatásban szerezte, politikai tisztsége pedig valósággal az ölébe hullt.

Ilyen mentalitás mellett ne csodálkozzunk, hogy az ország csúcsokat döntő sebességgel csúszik le mindenféle sportág ranglétráján. Ami azonban ennél is elkeserítőbb az az, hogy a testnevelési órák alacsony száma, a délutáni mozgáslehetőség korlátozása, a tornatanárok lenézése mind-mind olyan tényezők, amelyek egy testben-lélekben egészségtelen nemzedék felnövésében „segédkeznek”. Olyanéban, mint például a taláros testület „sportszerűtlenül” szavazó tagjai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Makkay József

Makkay József

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajnai háború: négy éve tart – de meddig folytatódik?

Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.

Balogh Levente

Balogh Levente

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Hirdetés