Akarunk még egyáltalán autonómiát?

Amire – szintén meglátva a remek kampánytémát – a kisebbik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt szóvivője azonnal úgy reagált: ha az RMDSZ közel akar kerülni az autonómiához, akkor távol kerül a kormányzástól.

A román közigazgatási miniszter válasza kapcsán amúgy nem lehet elégszer megjegyezni, hogy furcsa lenne, ha egy EU- és NATO-tagállamban alkotmányellenesnek minősülne a számos EU- és NATO-tagállamban bevett gyakorlatnak számító területi és kulturális autonómia, mint ahogy tudomásunk szerint az alaptörvény tételesen nem is tartalmaz erre vonatkozó tiltást.

Az pedig igencsak érdekes, hogy a román kormány úgy értékeli: az ország állampolgárainak egy csoportja által igényelt önrendelkezésről csakis egy nemzetközi jogalanyisággal rendelkező entitás jogosult tárgyalni.

Igaz, az eddigiek alapján sokszor felmerült: nemzetközi kényszer, illetve egy Bukarest által mértékadónak tartott nagyhatalom nyomása nélkül nem lehet kivívni az autonómiát, de a román kormány érvelése még emellett is igencsak dadogósnak hat.

Mindamellett

Az utóbbi időben ugyanis a téma nemigen szerepel a prioritások között, leszámítva az RMDSZ listáján parlamentbe jutott két nem RMDSZ-es képviselő tavaly év végi „gerillaakcióját”, amely során három, az autonómiával kapcsolatos tervezetet is benyújtottak a bukaresti parlamentben, hogy aztán a román többség önfeledt magyarellenes hőbörgés és uszítás közepette annak rendje és módja szerint elutasítsa.

Az RMDSZ azonban hivatalosan már rég nem emlegette az autonómiát prioritásként, és erre csak részben lehet legitim indok az, hogy az Ukrajna ellen az orosz kisebbség védelmének ürügyével Oroszország által indított háború miatt a kisebbségi jogok ügye kényes témává vált.

Hiszen

Holott a valóság ettől nem is állhatna távolabb, elvégre az autonómia éppen hogy a többség és a kisebbség közötti normális viszony megalapozója, a konfliktusok megelőzésének egyik kulcsa.

A gond csak az, hogy mindezt már százszor, ezerszer leírtuk és leírták, de igazából még a magyar közösségen belül sem sikerült érdemben közös nevezőre jutni arról, hogy mit akarunk.

Felbukkannak időnként tervezetek, de azokat nemigen előzi meg hosszas, átfogó egyeztetés, megbeszélés minden legitim magyar – figyelem: nem csak székely! – politikai és civil szervezet részéről.

Pedig ha nem sikerül egy alaposan kidolgozott, összefésült, minden magyar szervezet által felvállalt tervezettel előállni, amelyet aztán professzionális kommunikációs kampány révén a román nyilvánossággal is megismertetünk, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán fölmerülne a parlamenti beterjesztése, akkor nincs is miről beszélni.

Amúgy a tervezetben azt sem árt rögzíteni, hogy

Persze ez még odébb van: amíg nem állnak mellé teljes mellszélességgel politikai legitimitással, hivatalos választói felhatalmazással rendelkező szervezetek – értsd: az RMDSZ nem tűzi hivatalosan zászlajára, és nem teszi programja egyik legfontosabb elemévé –, addig a román állam intézményeinek részéről csak a közigazgatási miniszteréhez hasonló, lekezelő packázásokra számíthatunk.

Hiszen amúgy az ügy kiváló kampánytéma mind román, mind magyar oldalon,

Igaz, így legalább néha beszélünk az autonómiáról.

Mint valami rég eltűnt, talán már nem is élő rokonról, akiről sejtjük: valószínűleg sohasem látjuk többé.